Répássy: az év végére a kormány elé kerülhet az új Btk.

A tervek szerint az év végére a kormány elé kerül az új büntetőjogi törvénykönyv tervezete. Az új polgári törvénykönyvről is az év második felében tárgyal a kabinet.

Várhatón az év végére a kormány elé kerül az új büntetőjogi törvénykönyv (Btk.) tervezete - közölte Répássy Róbert, az igazságügyért felelős államtitkár szombaton a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nyílt napján tartott előadásában.

Répássy Róbert megerősítette, hogy az új polgári törvénykönyv (Ptk.) várhatóan az év második felében kerül a kabinet elé. A tervek szerint mind az új Btk., mind pedig az új Ptk. 2013. január 1-jén lép majd hatályba.

Az államtitkár felidézte, hogy az új Ptk. előkészítésére a kormány felkért egy szakértői bizottságot, amelyet Vékás Lajos akadémikus vezet, a koordinációra pedig miniszteri biztost neveztek ki. Az új Btk. a KIM büntetőjogi kodifikációs főosztályán készül.

A büntetőjogi kódexet érintő elképzelésekkel kapcsolatban Répássy Róbert elmondta: elsősorban a bűnismétlés megítélése szigorodhat. Hozzátette továbbá, hogy külön tényállásként kezelnék a táppénzcsalást.

Az államtikár emlékeztetett arra is: a tervek szerint szerepelne az új alkotmányban az, hogy bírói döntés alapján kizárható a feltételes szabadságra bocsátás.

(Forrás: mti.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.