Répássy: a ciklus első felében kell megalkotni az új választási törvényt

Répássy Róbert szerint, ha a parlament új országgyűlési választási törvényt akar alkotni, akkor azt még a jelenlegi ciklus első felében kellene megtenni, hogy kellő idő legyen felkészülni egy egészen új választási rendszerre.

A Fidesz politikusa kedden a parlamenti képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat expozéjában kifejtette: indítványuk értelmében az alkotmányügyi bizottság létrehozna egy választójogi reformot előkészítő, paritásos albizottságot, vagyis amelybe összességében ugyanannyi képviselőt delegálnának az ellenzéki frakciók, mint a kormánypártiak.

Ennek az albizottságnak 2011. június 30-áig kellene elkészítenie törvénytervezetét az országgyűlési képviselők választásának új szabályairól, ezután pedig az alkotmányügyi bizottságnak egy széleskörű társadalmi vita után, 2011. december 31-éig kellene a Ház elé terjesztenie a javaslatot - ismertette Répássy Róbert, hozzátéve, hogy mindezt - a javaslat szerint - annak érdekében tennék, hogy az alkotmányban rögzített létszámra csökkenjen a képviselők száma. Megjegyezte, hogy a kisebb Országgyűléshez szükséges fideszes választójogi törvénytervezet tárgyalási alapul szolgálna az albizottságnak.

A múlt héten elfogadott alkotmánymódosítás a parlament létszámát legfeljebb kétszáz főben határozza meg, és rögzíti, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletére további, legfeljebb tizenhárom országgyűlési képviselő választható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.