A rendőrség rábólintott a melegfelvonulásra

A rendőrség tudomásul vette a szombati melegfelvonulás megtartását - tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfő este. A rendezvény ideje alatt jelentős forgalomkorlátozások lesznek a vonulás útvonalán.

A BRFK tájékoztatása szerint a demonstráció tudomásul vételekor elsődlegesen az állampolgárok gyülekezési szabadságához és a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő alkotmányos alapjogokat vették figyelembe. "Magyarországon minden állampolgárnak joga van megjeleníteni és kifejezésre juttatni véleményét, még ha az el is tér mások álláspontjától, nézeteitől" - szögezte le a rendőrség, hozzátéve, arra kérik a résztvevőket, tartózkodjanak a közízlést sértő magatartástól, ellenkező esetben eljárás indul ellenük.

A szombati vonulásos rendezvény az Andrássy úton halad majd az Erzsébet térre, ezért jelentős forgalomkorlátozási intézkedéseket vezetnek be. A BRFK már tájékoztatta a menet útvonalába eső üzletek tulajdonosait és az ott lakókat, hogy a demonstráció ideje alatt korlátozó intézkedésre kerül sor, de a lezárt területre való jogszerű bejutást, a szabad mozgást, a nyilvános és közforgalmú intézmények zavartalan működését garantálják.

Pénteken Ékes Ilona fideszes országgyűlési képviselő kérte több civil szervezet nevében a rendezvény betiltását a budapesti rendőrfőkapitánytól. Az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának tagja Tóth Gáborhoz intézett levelében azt írta: a melegfelvonulás alkalmas arra, hogy félelmet, visszatetszést keltsen az emberekben, és veszélyezteti a kiskorúak fejlődését. A sajtótájékoztatón Ékes Ilona a homoszexualitást mentális sérülésnek  nevezte.

A politikus kijelentése miatt vasárnap az MSZP felszólította a Fideszt, hogy hívja vissza a parlament emberi jogi bizottságából képviselőjét. A legnagyobb ellenzéki párt nem kommentálta a történteket. Mint azt Havasi Bertalan sajtófőnök közölte: a képviselő magánemberként tartott egy saját maga által szervezett sajtótájékoztatót a melegfelvonulásról, amelyen a magánvéleményét mondta el. Az MDF és az SZDSZ a kisebbségek jogainak, az emberi méltóságnak a tiszteletére hívott fel.

Pénteken közös nyilatkozatban biztosította támogatásáról és szolidaritásáról a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösségeket az idei Budapest Pride fesztivál alkalmából 13 budapesti külképviselet. Az amerikai, ausztrál, cseh, brit, dél-afrikai, francia, holland, kanadai, német, norvég, spanyol, svéd és szlovén nagykövetség közös nyilatkozatában Nagy-Britannia budapesti nagykövetsége azt írta: "támogatjuk ezeknek a közösségeknek a jogát  arra, hogy ezzel a hagyományos alkalommal élve békésen, törvényesen felvonuljanak, így kifejezve óhajukat, hogy véget vessenek az őket érintő ügyeket övező csendnek".

A Kereszténydemokrata Néppárt hétfőn tiltakozott a szombatra tervezett budapesti melegfelvonulás ellen, a demonstrációt provokációnak tartva. A Szabadság Kör szintén hétfőn közleményében viszont úgy fogalmazott: elvárja a rendőrségtől, hogy jogszerűen, politikai utasításoktól és elvárásoktól függetlenül garantálja a felvonulók, továbbá a bejelentett melegfelvonulással szembeni tiltakozások résztvevőinek gyülekezéshez való jogát, de valamennyi jogsértő magatartással szemben egyformán lépjen fel, függetlenül attól, hogy azt a melegfelvonulás résztvevői vagy az ellenük tüntetők követik el.

Tavaly július 5-én tartották a fővárosban a melegfelvonulást. A Liszt Ferenc térnél arcukat csuklyával eltakaró fiatalok kövekkel, petárdákkal, tojásokkal és Molotov-koktélokkal dobálták meg a felvonulókat, a rendezvény végén megtámadták Lévai Katalin akkori szocialista európai parlamenti képviselőt, a másságát nyíltan vállaló Szetey Gábor volt államtitkárt, valamint Orosz Józsefet, a Klubrádió riporterét is. Az akkori rendezvényről a rendőrök összesen 57 embert állítottak elő, de vízágyút is bevetettek a Hősök terén a rendőrökre támadók megfékezésére.

Az atrocitások miatt Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök egyeztetésre hívta a közjogi méltóságokat a Parlamentben, majd a gyülekezési törvény módosítást szorgalmazta. A melegfelvonulást ért atrocitások és a romellenes támadások miatt szeptemberben a miniszterelnök vezetésével életre hívták a Magyar Chartát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.