Rendőrség: éjjel-nappal vigyázunk a tatárszentgyörgyiekre

Cáfolta a rendőrség Tatárszentgyörgy polgármesterének azon állítását, miszerint a korábbi ígéretekkel ellentétben nemhogy megerősített rendőri szolgálatot, de még rendőrt sem biztosítanak a településen élők védelmére.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán azt mondta az MTI-nek: noha Berente Imréné, Tatárszentgyörgy polgármestere augusztus 25-én a faluban forrongó indulatokra hivatkozva a rendőri védelem hiányát tette szóvá, valójában folyamatos a járőrözés a településen.

A szóvivő közölte: a dabasi rendőrkapitányság állományából több hete minden éjjel két rendőrt vezényelnek Tatárszentgyörgy utcáira. Az egyenruhások egy "fényhíddal" ellátott rendőrautóval cirkálnak a település közterületein, míg nappal Dabasról kiküldött járőrök végeznek vissza-visszatérő ellenőrzéseket a "kritikus" terepen.
Beluzsárné Belicza Andrea hozzátette: Tatárszentgyörgy saját körzeti megbízottja szintén rendelkezésre áll, vagyis ki lehet jelenteni, hogy a nap 24 órájában szinte folyamatos a rendőri jelenlét a faluban. A rendőrség ezúton is kéri a tatárszentgyörgyieket, hogy a közbiztonságot érintő esetleges gondjaikkal forduljanak a dabasi kapitánysághoz, a szolgálatot teljesítő rendőrökhöz, illetve tárcsázzák az ismert segélyhívó számot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.