Rendőrség: amikor kilencven ember irányít százhúszat

Tóth Gábor főkapitány a budapesti rendőrség teljes átszervezéséről beszélt a Kossuth Rádió hírműsorában. A tervek szerint a kerületek mellé 5 úgynevezett régió is csatlakozna, a cél, hogy hatékonyabban föl tudják térképezni a bűnözői csoportokat. És ne forduljon elő, mint az elmúlt éjjel is, hogy 90 ember irányít százhúszat.

Teljes átrendezés várható a fővárosi rendőrségnél, hangzott el az MR1 Kossuth Rádió hírműsorában. A kiemelkedő bűncselekmény-típusokkal ezentúl nem a kerületi kapitányságok, hanem regionális szakcsoportok foglalkoznak, több rendőr lesz az utcán is.

A lopásokkal, gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekményekkel és rablásokkal összefüggésben március 1-jétől a bűnügyi régiók nyomoznak. Az új rendszertől a budapesti rendőrfőkapitány a felderítési mutatók javulását várja. Tóth Gábor elmondta, az 5 régióban mindhárom területre speciális nyomozócsoportokat szerveztek, amelyek arányosabb terhelés mellett, nagyobb hatékonysággal dolgozhatnak. Az lesz a dolguk, hogy feltérképezzék a bűnözői csoportokat, és aztán felderítsék azokat a bűncselekményeket, amelyeket az általuk már ismert bűnözői csoportok elkövettek.

Az 5 régió mellett megmarad a mostani kerületi rendszer is. A 22 kapitányság a többi bűncselekménytípus felderítéséért felel. A kapitány szerint átalakításra szorulnak a rendőrőrsök és a körzeti megbízotti irodák rendszere is, Tóth Gábor a jövőben ezek nagy részét bezáratná. Felmérések szerint ugyanis többségük kihasználatlan, az itt szolgálatot teljesítőkre pedig nagyobb szükség lenne járőrként, mint egy íróasztal mögött.

Tóth Gábor szerint ugyanez a helyzet az ügyeletek esetében is. Csak ezen a területen akár 90 emberrel több dolgozhatna az utcán, és nem fordulhatna elő olyan, mint ma, hogy éjszaka a kerületekben 90 ember 120-at irányít. A kapitány szerint azonban ezek még csak tervek, az őrsök, vagy az ügyeletek végleges átalakítását még további elemzések fogják megelőzni.

Fokozottan figyelnek a romákra

Fokozott figyelmet fordít a következő hat hónapban a romák lakta területekre a rendőrség - közölte csütörtökön, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság évértékelő munkaértekezletét követő sajtótájékoztatón Egerben Bencze József. Heves városában, ahol sok roma él, plusz hat körzeti megbízott dolgozik majd, illetve a túlórakeret növelése nyomán a szokásosnál 40 rendőrrel több teljesít majd napi 8 órás szolgálatot a megyében másutt is - mondta az országos rendőrfőkapitány. Ugyanakkor Miskolcon 148 rendőrrel létrehoznak egy, az egész észak-magyarországi régió területén illetékes bevetési osztályt - tette hozzá az altábornagy.

Tóth Gábor dandártábornok, budapesti rendõrfõkapitány  beszél azon a sajtótájékoztatón, ahol bemutatják a fõkapitányság 5 új régiójának vezetõit és a körzetek felosztását.  Az átszervezés csak a rablásokat, a gépjármûvekkel kapcsolatos jogellenes cse
Tóth Gábor dandártábornok, budapesti rendõrfõkapitány beszél azon a sajtótájékoztatón, ahol bemutatják a fõkapitányság 5 új régiójának vezetõit és a körzetek felosztását. Az átszervezés csak a rablásokat, a gépjármûvekkel kapcsolatos jogellenes cse
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.