Rendőrörs lesz Sajóbábonyban

December elsejétől rendőrőrs áll fel Sajóbábonyban, január elsejétől pedig készenléti rendőrszázad lesz Miskolcon.

December elsejétől rendőrőrs áll fel Sajóbábonyban, január elsejétől pedig készenléti rendőrszázad lesz Miskolcon. Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője újságírónak elmondta, a múlt héten kérték az Igazságügyi és Rendészeti Minisztertől, hogy már a jövő hónapban legyen önálló rendőrőrs Sajóbábonyban. Hozzátette: azt is kérték, hogy Miskolcon 2010 elején álljon fel a készenléti rendőrszázad.

Varga László közölte: a rendőrőrs 12 fővel fog működni, és a környező települések nyugalmában is meghatározó szerepet játszhat. Megjegyezte: meglepte, milyen gyorsan válaszolt kérésükre a szaktárca nevében Avarkeszi Dezső államtitkár, hogy tudassa a sajóbábonyi rendőrőrs és a miskolci készenléti rendőrszázad felállítását. A kormánypárti politikus úgy fogalmazott, a politikának alkalmazkodni kell a társadalom állandóan változó igényeihez és az aktuális helyzetekhez, és azt gondolja, hogy ma szükség van a sajóbábonyi rendőrőrsre és a készenléti rendőrszázadra Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Varga László közölte: sokan politikai PR-ra használták fel az elmúlt napok eseményeit, s a Jobbik vélhetően kampányával is tovább akarja mélyíteni a társadalmi feszültségeket.

Mint közöltük, múlt szombaton Jobbik-aktivisták - köztük több gárdaegyenruhás - érkeztek a településre, ami felháborította a város roma lakosságát. Ennek következtében vasárnap több atrocitás is történt. Az események után nyomozás indult a gárdisták ellen egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt.

 

 

Rendőrök zárják el a Sajóbábonyba vezető utat a Jobbik-rendezvény másnapján kitört verekedés miatt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.