Felfüggesztették a jobbikos képviselő mentelmi jogát

Felfüggesztette az Országgyűlés a jobbikos Samu Tamás Gergő mentelmi jogát, akit azzal vádolnak, hogy 2008 március 15-én rátámadt a rendőrökre.

Nagytöbbséggel, a képviselők 365 igen, 4 nem és 1 tartózkodó szavazattal hozták meg döntésüket. Nemmel voksolt egy fideszes (Tapolczai Gergely), két jobbikos (Kiss Sándor, Pősze Lajos), valamint egy KDNP-s (Varga László) képviselő, Kőszegi Zoltán (Fidesz) pedig tartózkodott.

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága június 8-i ülésén döntött úgy egyhangúlag a képviselő levele alapján, hogy mentelmi jogának felfüggesztését javasolja a parlament plenáris ülésének. Samu Tamás Gergőt a Budapesti Nyomozó Ügyészség azzal vádolja, hogy 2008. március 15-én több emberrel együtt rátámadt a rendőrökre.

A Jobbik országgyűlési frakciója is megszavazta Samu Tamás Gergő jobbikos képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, melyet a Pesti Központi Kerületi Bíróság az Országgyűlés elnökéhez intézett átiratában indítványozott.

Rubovszky György, a testület kereszténydemokrata elnöke a bizottság zárt ülése után azt mondta: a kérdésben a jobbikos képviselő levele alapján egyhangúlag döntöttek. A bizottsághoz egy közvádas ügy miatt került a jobbikos képviselő mentelmi jogának felfüggesztése. Samu Tamás Gergő személyesen vett részt a Mentelmi bizottság ülésén, és országgyűlési felszólalásában is azzal a kéréssel fordult képviselőtársaihoz, hogy a vele szemben indult eljárás miatt függesszék fel a mentelmi jogát, mivel elfogadhatatlannak tartja azt a húsz éve tartó gyakorlatot, hogy más pártok képviselői rendszeresen visszaélnek ezzel.

Az ellenzéki politikus az Országgyűlés alakuló ülésén korjegyzői feladatokat látott el. Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója a döntés után közleményében hangsúlyozta: a Jobbik programjában hangsúlyosan szerepel a mentelmi jog eltörlésének intézménye, ehhez híven minden mentelmi kérdésben tartott szavazáson az igen gombot nyomták meg a jobbikos képviselők.

A mentelmi bizottság által tárgyalt másik négy, magánvádas ügyben arról döntött a parlament, hogy ne függesszék fel a képviselők mentelmi jogát. A parlament ennek az ajánlásnak megfelelően nem függesztette fel a fideszes Babák Mihály és Németh Zsolt, a szocialista Horváth Csaba, valamint a kereszténydemokrata Simicskó István mentelmi jogát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.