Rendőrnap: jó volt nekik

Bencze József országos rendőrkapitány szerint sikeres volt 2008. Kevesebb volt a bűncselekmény, kevesebben haltak meg az utakon. Az erőszak viszont terjed, és rendőröket is ér inzultus.

Eredményesnek és a felderítési mutatók alapján sikeresnek értékelte 2008-at az országos rendőrfőkapitány szombaton, a fővárosi Ötvenhatosok terén rendezett rendőrnapon. Bencze József azt mondta: a szigorúnak is tekinthető zéró tolerancia bevezetésével javult a közlekedési morál, 168-cal kevesebben haltak meg közlekedési balesetekben az utakon. Hozzátette: tavaly 4,3 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt, mit az előző évben. Lényegesen kevesebb emberölés volt, és ezeknek az ügyeknek a 95 százalékát sikerült felderíteni. 

Az altábornagy közlése szerint egyre több az erőszakos bűncselekmény, terjed a fiatalkorúak körében is, valamint szaporodik a hivatalos személy elleni erőszak. Az idős korúak sérelmére elkövetett rablások száma is emelkedik. Megemlítette, hogy tavaly jelentősen növelték a körzeti megbízottak számát, 600 új rendőrt állítottak ebben a státuszban munkába, és emelték a feladatot ellátó rendőrök fizetését. Tavaly három bevetési egységet hoztak létre vidéken, és még az idén Miskolcon is létrehoznak egy ilyen jellegű csoportot.

A létszámhiányt túlóradíjakkal próbálják megoldani, másrészt átcsoportosításokkal, hogy több rendőr legyen az utcákon. Saját fegyveres biztonsági őrségre bízzák az objektumvédelmet, és a tanulók is hat héttel korábban kerülnek szolgálati vezénylésre - sorolta Bencze József. Az országos főkapitány erre az évre a lakásbetörések és a kisebb értére elkövetett rablások, valamint a fegyvernek látszó tárggyal elkövetett rablások elleni hatékonyabb fellépést tartja a legfontosabb feladatnak.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.