Rendőri vizsgálat a jobbikosok akciója miatt

A rendőrség vizsgálja a Szabadság téri vasárnapi megmozdulás körülményeit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére.

Az MTI annak nyomán kereste meg a rendőrséget, hogy több hírportál is beszámolt arról: vasárnap délután egy csoport a Szabadság téri szovjet emlékműhöz vonult azzal a céllal, hogy eltávolítsák az emlékműről a szovjet címert, de ezt az ott lévő rendőrök megakadályozták. A rendőrség azt közölte, a rendezvényt nem jelentették be.
 
Az index.hu oldalon közzétett felvételen az látszik, hogy Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselő vezetésével többen az emlékműhöz vonultak, de nem tudtak a címerhez hozzáférni, mert rendőrsorfal állta az útjukat. Kisebb lökdösődés is kialakult. Arra kérdésre, hogy indul-e az ügyben eljárás, a rendőrség azt válaszolta: vizsgálják az eset körülményeit.
 
Egy nagyjából 60 főből álló jobbikos csoport vonult ki a Szabadság térre vasárnap délután, hogy a szovjet emlékművet lebontsák. Annak ellenére, hogy a rendőrök körbevették a szobrot, a demonstrálók egy méretes létrával próbálták megközelíteni, miközben azt kiabálták, hogy a „magyar rendőr velünk van!” Novák Előd nem sokkal ezt követően felmászott a szovjet emlékmű talapzatára, de a helyszínen tartózkodó nagyjából 20 rendőr megakadályozta, hogy a kezében lévő vésőt használja – írja a Blikk
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.