Kizárták az egyeztetésből a Jobbik-közeli Tettrekészt

Megbomlott az egység az öt nagy rendőrszakszervezet között: mivel a Tettrekész, előzetes egyeztetés nélkül osztogatott szórólapokat, a rendészeti miniszternek a továbbiakban két demonstrációs bizottsággal kell tárgyalnia a rendőrök béren kívüli juttatásának emeléséről.

Kérész életűnek bizonyult a rendvédelmi területen működő öt szakszervezet együttműködése, amely a hivatásos állományúak szolgálati viszonyáról szóló törvény "visszamódosításáról" és a béren kívüli juttatások megtartásáról a kormánnyal folytatandó tárgyalásokra terjedt volna ki.

A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete, a Független Rendőr Szakszervezet, a Rendészeti Védegylet, a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete döntött úgy, hogy kizárja a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetet az érdekképviseleti tárgyalódelegációból, mert a Tettrekész kedden Budapest több pontján - a Deák téren, az Árpád hídi és a Nyugati pályaudvari metróállomás környékén, valamint az Országház előtt - szórólapokat osztott, hogy "felhívják az állampolgárok figyelmét törekvésükre".

A többi szakszervezet szerint az előzetes egyeztetés nélkül végrehajtott szórólap-osztogatással a Szima Judit vezette Tettrekész megsértette az együttműködési megállapodást, ezért egyhangú határozattal kizárták a bizottság további munkájából.

Bárdos Judit, az öt szakszervezet részvételével alakított demonstrációs bizottság szóvivőjének tájékoztatása szerint a Tettrekész akciója veszélyeztette a kormányzattal megkezdett tárgyalások eredményességét, rontotta a szakszervezetek tárgyalási pozícióját, mivel szórólapjai "politikai felhangokkal tűzdeltek", márpedig nem akarják zsarolni a minisztériumot. (Ismeretes: a Tettrekész főtitkára, Szima Judit a Jobbik európapi parlamenti képviselőjelöltje volt.) Döntésükről tájékoztatták az igazságügyi és rendészeti tárcát is.

Ökrös Attila, a Tettrekész szóvivője az MTI-nek szerda délután azt mondta: a többi szakszervezettel együtt akarnak tárgyalni a béren kívüli juttatások korábbi mértékének visszaállítása, az állomány életkörülményeinek javítása érdekében, mivel ez a szakszervezetek közös célja. Felidézte: a kizárás nyomán a TMRSZ megalakította saját demonstrációs bizottságát, és nem mondanak le a nyomásgyakorlás egyetlen eszközéről sem.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium időközben tájékoztatta a Tettrekészt, hogy a szakszervezet képviselőit csütörtökön délelőtt várják egyeztető tárgyalásra. Ökrös Attila ezzel kapcsolatban megjegyezte: szerda este dől el, elmennek-e a csütörtöki tárgyalásra.

Bárdos Judit január 27-én arról beszélt: a rendszerváltás óta először fordult elő, hogy a rendőrségi szakszervezetek egy közös cél érdekében összefogtak, az öt szakszervezet a rendőrség személyi állományának több mint a felét, összesen 22 ezer embert képvisel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.