Rendelettel tenné átláthatóvá a gazdálkodást az Együtt-PM

Az önkormányzat gazdálkodásának átláthatóságáról szóló rendelettervezetet terjeszt be az Együtt-PM valamennyi közgyűlésben, ahol jelen vannak a párt képviselői - jelentette be a pártszövetség vezetői szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.
Juhász Péter, az Együtt elnökségi tagja rámutatott: az átláthatóság a közpénzek hatékonyabb elköltése mellett segítséget fog nyújtani abban, hogy megerősödjön a bizalom a képviselő-testületek és a polgármesteri hivatal döntéseiben, illetve így sikerülhet növelni a civil társadalom részvételét a döntéshozatalban.

A rendelet ezt a célt új szabályok és intézmények bevezetésével kívánja elérni - fűzte hozzá.

Ezek közé tartozik a költségvetés, a képviselő-testületi és bizottsági ülések dokumentumai, valamint a szerződések közzététele az önkormányzat honlapján. Létrehoznának egy új pozíciót is, az átláthatósági biztosét, a közbeszerzések tisztaságát pedig egy független ellenőr felügyelné.

Sértő-Radics István, az Együtt elnökségi tagja arról számolt be, hogy szombatra összehívták a pártszövetség első önkormányzati fórumát, amelyen megalakul az önkormányzati testület. Ennek három feladata van: tanácsadó testületként működik az elnökség mellett, rendszeresen ülésezik a tapasztalatok feldolgozása érdekében, és állandó képzési, továbbképzési lehetőséget biztosít az önkormányzati képviselőiknek.

A politikus emlékeztetett: még a választások előtt ígéretet tettek bizonyos értékek képviseletére az önkormányzatokban. Ezek közé tartozik az átláthatóság, a helyi közmédia függetlensége, valamint a demokratizmus biztosítása az önkormányzati tervezésbe
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.