Rektori búcsú: nem "sumákolt", őszinte volt

Megette a fene azt a döntési mechanizmust, amikor arra kellene figyelni, hogy a magasságos miniszter út kit akar kinevezni - mondta egy kötetlen hangvételű sajtóbeszélgetésen Fábián István, a Debreceni Egyetem leköszönő vezetője.

– Ma Magyarországon sokan azt gondolják, hogy az életünket csak mocskos alkukkal és mutyikkal lehet megszervezni. Hát nem. Igenis vannak olyan elvek, amelyekhez az embernek tartania kell magát. Vannak olyan emberi és szakmai döntések, amelyeket csak a saját elveink alapján szabad meghoznunk - többek között e szavakkal búcsúzott el a sajtó munkatársaitól Fábián István professzor, a Debreceni Egyetem (DE) leköszönő rektora, aki három éven át irányította az intézményt. Mint mondta, a sajtóval mindig jó kapcsolatra törekedett, s ügyelt arra, hogy az újságírói kérdésekre ne "sumákolós" választ adjon.

A DE következő rektora július elsejétől az a Szilvássy Zoltán eddigi rektorhelyettes lesz, akit Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője annak ellenére javasolt erre a pozícióra, hogy az egyetem szenátusa nem is Szilvássyt, hanem Paragh Györgyöt, az orvos- és élettudományi centrum elnökét támogatta.

Az eset egyetemi körökben széleskörű felháborodást keltett, hiszen ezzel Balog miniszter semmibe vette az egyetem legfőbb döntéshozó szervének, a szenátusnak a döntését, végső soron pedig magát az egyetemi autonómiát. (Az erről szóló cikkünk itt olvasható.)

Fábián István elbúcsúzásnak szánt, s szándékosan kötetlen hangvételűre vett sajtóbeszélgetésén természetesen szóba kerültek az új rektor kinevezésének körülményei is. A professzor sok sikert kívánt Szilvássy Zoltánnak, ugyanakkor tudósítónk kérdésére megjegyezte: az egyetem érdekében reméli, hogy a következő három évben a szenátus és az új rektor között nem kelt komolyabb feszültséget, hogy Szilvássy Zoltánnak végül is egy olyan testülettel kell majd együtt dolgoznia, amely nem őt akarta a rektori székben látni. Mint mondta, a mindenkori rektornak és a szenátusnak közösen kell dolgoznia, s ha ez nem így lett volna, akkor az elmúlt járom évben nem lehetett volna sok-sok egyeztetés után elfogadni az intézményfejélesztési tervet. Újságírói kérdésre hozzáfűzte: ha napirendre kerül az egyetemi klinikák és a debreceni Kenézy kórház esetleges egyesítésem akkor nem lesz mindegy, hogy erről mi a véleménye a szenátusnak, és mi a rektornak.

Felvetésünkre, miszerint Balog Zoltán lényegében azzal védte a döntését, hogy a szenátus és a rektorjelöltek valamiféle taktikázással éppen a minisztert akarták kényszerhelyzetbe hozni, Fábián István ezt válaszolta: ő maga a szenátusi szavazás előtt nem egyeztetett a visszalépéséről, nem kötött paktumot Paragh Györggyel, s esze ágában sem volt taktikázni. Hozzátette: "különben is megette a fene azt a döntési mechanizmust, amikor arra kellene figyelni, hogy a magasságos miniszter út kit akar kinevezni". Mint mondta, a miniszter döntése negligálta a szenátus akaratát, és ez fölveti azt a kérdést, hogy egyáltalán mi szükség van akkor a szenátusra, ha ez megtörténhet.

Fábián István ugyanakkor hozzátette: nem kezeli személyes alapon a történteket, mert ami megtörtént – mint fogalmazott – "benne van a rendszerben, ez van, tudomásul kell venni, hogy meglehetősen unortodox a kormányzat felsőoktatatási politikája".

A beszélgetésen szóba került az a friss hír is, miszerint Mészáros József, a debreceni vagyonkezelő holding  eddigi elnök-igazgatója, Mészáros József július elsejével az egyetem egyik legfőbb vezetője lesz az új rektor mellett. Fábián József erre diplomatikusan csak annyit mondott: "az egyetem nem holding".

A beszélgetés során Fábián István szólt arról is: az egyetem szakmailag sikeres éveket tudhat maga mögött, és a rektori széket is úgy adja át az utódjának, hogy az intézmény az elvonások ellenére pénzügyileg stabil, elbocsátásokra nem kell számítani, igaz, az üres álláshelyeket nem töltik be. Beszélt a diákok sikereiről is, amelyek közül a legfrissebb az, hogy az országos tudományos diákköri konferencián a kiadott negyvenöt darab Pro Scientia-díjból hetet a DE hallgatói kaptak, míg a tíz miniszteri különdíjból négy jutott a debrecenieknek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.