Rekordbírsággal fékezné meg Ángyánt a Fidesz

Rekordbírságot, 250 ezer forintos büntetést szabott ki a parlamenti Fidesz-frakció Ángyán József korábbi vidékfejlesztési államtitkárra, aki nemmel szavazott a földtörvénnyel kapcsolatos alkotmánymódosításra - tudta meg a Blikk. Kovács Ferenc, L. Simon László és Révész Máriusz kormánypárti honatyák 150-150 ezer forintot fizethetnek, mivel jelen voltak ugyan, de nem nyomtak gombot.

Rekordbüntetést, 250 ezer forintot  szabott ki a Fidesz-frakció vezetése Ángyán Józsefre, de nem merült fel, hogy kizárják – tudta meg a Blikk. Mint ismert, a képviselő nem szavazta meg azt az alaptörvény-módosítást, amely sarkalatossá, azaz kétharmadossá tette a termőföld forgalmazásának korlátait meghatározó földtörvényt.

A volt vidékfejlesztési államtitkárnak az a baja a módosítás szövegével, hogy a nagyvállalkozókat hozza helyzetbe, ő pedig a családi gazdaságokat és a szövetkezeteket szerette volna.

A Fidesz-frakció sajtóosztálya az MTI-nek korábban megküldött tájékoztatásában emlékeztetett, hogy Rogán Antal frakcióvezető hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, kötelező szavazás lesz a Fidesz-frakcióban a termőfölddel kapcsolatos alaptörvény-módosítás parlamenti határozathozatalakor, azt pedig - az alapszabályban foglaltak szerint - pénzbírsággal büntetik, aki ennek ellenére nemmel szavaz.

A parlament hétfő este fogadta el az alaptörvény harmadik módosítását, amely alapján sarkalatos, azaz kétharmados többséget igénylő jogszabály lesz a földtörvény. Az alkotmánymódosítást 263 igen szavazattal, 87 ellenében fogadta el a Ház. A kormánypárti képviselők mellett a független Pősze Lajos és Rozgonyi Ernő - két korábban jobbikos képviselő - szavazott igennel, a fideszes Ángyán József viszont az ellenzéki frakciókhoz hasonlóan nemmel voksolt.

Egyenként 150 ezer forint büntetést kapott Révész Máriusz, L. Simon László és Kovács Ferenc is, akik bár jelen voltak, nem szavaztak - írta a Blikk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.