Rekord összeget gyűjtött az Ökumenikus Segélyszervezet

Rekord összeget, több mint 370 millió forintot gyűjtött össze az Ökumenikus Segélyszervezet adventi kampányában.
Magán és vállalati befizetésekből összesen 116 millió forint érkezett, a Tesco áruházakban az adománykuponokból közel 83 millió forint gyűlt össze, a 1353-as adományvonalra pedig 686 ezer hívás futott be, ez 171 millió forintot hozott.

Összesen 357 önkéntes 1216 órát segített a különböző akciókban. Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége és az olimpiai és világbajnok ökölvívó Kovács Koko István jószolgálati nagykövetek mellett több más közéleti személyiség is részt vett az ünnepi összefogásban.

Lehel László elnök-igazgató hangsúlyozta, hogy a segélyszervezet munkájában az azonnali, kézzelfogható támogatás mellett nagy hangsúlyt kapnak azok a fejlesztések és hosszú távú programok, melyek keretében kitörési lehetőségeket tudnak kínálni a szegénységből.

Lehel László elmondta, hogy a pénzből a szervezet nemcsak az adventi adományozást, hanem egész éves tevékenységét finanszírozza. Az összeg 24 százalékát tervezik különböző segélyakciókra fordítani, köztük az idei adventi kampányra, humanitárius segélyezésekre, a természetbeli adományok kezelésére, valamint az évi 19 ezer kérést kezelő Országos Segélyközpont működtetésére.

Az összegyűlt adomány 31 százalékát a szervezet 10 regionális központjának mindennapi működésére költik, amelyekben elsősorban a nehéz és sokszor lehetetlen helyzetbe került családokon igyekeznek segíteni. A maradék 45 százalékot a meglévő 53 különböző szociális szolgáltatás fejlesztésébe és újak bevezetésébe kívánják fektetni. Szeretnék felújítani az orosházi, a szolnoki és a miskolci családsegítő központokat, a gyulai hajléktalan-ellátó intézmény pedig tatarozásra szorul.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.