Rejtélyes módon tűnnek el a menekültek

A szerb hatóságok az idén mindössze ötven, illegális határátlépés miatt kitoloncolt migránst vettek vissza, miközben eddig a rendőrség 3500 főt fogott el. Úgy tűnik, a többségük valamilyen módon mégis eltűnik.
Idén már több mint 3500 migránst fogott el a rendőrség, de eddig csak ötven embert sikerült visszatoloncolni Szerbiába – írja az Index. Hiába utasítanak ki szinte mindenkit a bíróságok, az ítéletek gyakorlatilag végrehajthatatlanok, mert déli szomszédunk szír, afgán vagy iraki menedékkérőt egyáltalán nem vett vissza.

Az ORFK tájékoztatása szerint kilenc albán, 14 koszovói, egy macedón, 13 szerb, tíz török, egy Comore-szigeteki, egy tunéziai és egy ismeretlen állampolgárságú személyt vettek át a szerbek. Ezzel szemben a menekülők zöme háborús övezetekből érkezik, de őket lehetetlen kitoloncolni.

A portál a Heti Válasz legutóbbi számára hivatkozva írja: a rendőrség idén 3581 embert fogott el határzár illegális átlépése miatt, és a Szegedi Járásbíróságon 1897 migráns ügyét tárgyalták, s közülük 1866 személyt elítéltek, 1828-at ki is utasítottak. Ebből látszik, hogy az ügyek fele még a bírósági szakaszig nem jutott el. Számos eljárás előkészítés alatt állhat, de sokan lehetnek azok is, akik még az ügyük elbírálása előtt távoznak az országból – vonja le a következtetést az Index. A statisztikai adatok is ezt támaszthatják alá, mert a táborokban ezernél alig vannak többen, s legfeljebb négy-ötszázan lehetnek őrizetben.

A Magyar Helsinki Bizottság tapasztalatai szintén azt mutatják, hogy sokan tényleg eltűnnek, de valószínűleg nem a bírósági ítélet előtt, mert addig a migráns általában rács mögött van. Akit kiutasítanak, az ugyancsak őrizetbe kerül, ám ha kiderül, hogy a döntés végrehajthatatlan, az érintett számára kötelező tartózkodási helyet jelelnek ki, amely jellemzően valamelyik nyitott szállás, például Bicske vagy Vámosszabadi.

Ekkor pedig megtalálják a rést a pajzson. Vagyis: fogják magukat és odébbállnak, mert itt a menedékkérelem tisztességes elbírálására nemigen látnak esélyt. Tudják ugyanakkor, hogy Magyarországra egyelőre nem küldenek vissza senkit – például Belgium, Dánia, Finnország, Hollandia, Németország, Norvégia és Svédország esetében biztosan ez a helyzet.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.