Régi idők mozijával jön az M3

M3 néven új televíziós csatorna jelentkezik december közepétől, ahol régmúlt idők szórakozását kínálják mindenféle műfajban.

Az archív tartalmakat sugárzó M3 csatorna elindításával folytatódik a közmédia tudatos építkezése - mondta Gazsó L. Ferenc, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgató-helyettese egy hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

A vezérigazgató-helyettes ismertette, hogy 2011 eleje óta tart a közmédia integrációja, amelynek az M3 indulásához hasonló fontos állomása volt az M2 erőszakmentes gyermek- és ifjúsági csatornává alakítása, és ezzel szinte egy időben indították útnak a Dankó Rádiót, amely egyre keresettebb az országban. Jelezte: az M3-at az MTV Zrt.-vel közösen indítják december 15-én, a csatorna operatív házigazdája az MTVA Archívum és Tartalomkereskedelmi Igazgatóság lesz.


Medveczky Balázs, az MTV Zrt. vezérigazgatója jelezte: az MTV és a Duna Televízió több mint öt évtized alatt felbecsülhetetlen értékű archívumot halmozott fel, az egyedülálló kor-, művészet-, kultúr- és televíziótörténeti gyűjtemény mára a nemzeti kulturális örökség szerves és elválaszthatatlan része lett.

Elmondta, hogy hosszú ideje tervezik az archív csatorna indítását, az MTV közalapítvány kuratóriumának elnöksége a 2000-es években már megadta a felhatalmazást rá, de a Szabadság téri technikai körülmények nem tették lehetővé, hogy elinduljon a sugárzás. A Kunigunda útján lévő gyártóbázison a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) engedélyével és az MTVA támogatásával elindulhat a csatorna - tette hozzá.


A vezérigazgató szólt arról, hogy ha valaki valamennyi archív felvételt meg akarna nézni és a nap 24 órájában ülne televízió előtt, akkor húsz év sem lenne elegendő, hogy a végére érjen.


Medveczky Balázs szerint az M3 mindenkié lesz, az óriási mennyiségű felújított, digitalizált, dokumentumértékű műsorban, klasszikus alkotásokban és egykori nagy televíziós sikerekben "a nézők újra felfedezhetik a régmúlt korok csodáit, az idősebbek talán nosztalgiázhatnak vagy újra rácsodálkozhatnak egy-egy anno készült alkotásra".


Kálomista Zsuzsa, az MTVA Archívum és Tartalomkereskedelmi Igazgatóság vezetője azt mondta, hogy az adó olyan, elsősorban magyar tartalmakat sugároz majd, amelyek megvásárolhatatlanok a piacon. Régmúlt idők szórakozását kínálják mindenféle műfajban, és nemcsak "leporolják" a régi filmeket, szórakoztató- és magazinműsorokat, vetélkedőket, hanem új lendületbe hozzák azokat. A sport-, ismeretterjesztő, tehetségkutató műsorok, a legnépszerűbb színházi előadások szerinte hosszú évekre biztosítják a prémium tartalomszolgáltatást.

Megjegyezte, hogy éjszaka az MTI egykori fotóarchívumának 13 millió fotójából válogatnak, amelyeket digitalizált formában, szöveges információkkal vetítenek majd.
Kálomista Zsuzsa szólt arról is, hogy több műsorterjesztővel tárgyalnak a csatornáról, és további szolgáltatók érdeklődését is várják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.