Rátámadtak a békemenet résztvevőire

Bántalmazták a szombati budapesti békemenetről hazatérők egy csoportját Székesfehérváron – közölte kedden a Fidesz székesfehérvári szervezete.

A közlemény szerint Róth Péter, a párt városi elnöke a történtekről kedden értesült a demonstráció egyik – magát megnevezni nem kívánó – résztvevőjétől, akinek az elmondása szerint a tüntetésről hazatérő néhány fős csapatot a város egyik forgalmas közterületén erőfölényben levő, szervezett csoport benyomását keltő ismeretlenek támadták meg, s előbb szidták, később tettleg is bántalmazták őket.

A testi sértésen túl megtaposták, meggyalázták a nemzeti lobogót, megrongálták a demonstrációról hazatérőknél levő transzparenseket – állítja a közlemény.

"A támadók magyarságukban, emberi méltóságukban és becsületükben is megsértették a Magyarország kormánya melletti kiállásukat felvállaló fehérváriakat, gyalázkodó és obszcén kifejezésekkel illetve őket" – olvasható a közleményben.

A leírtak szerint "a támadás oka nyilvánvaló volt: a csoport tagjait a magukkal vitt magyar zászlók és transzparensek, illetve az ebből következő egyértelmű politikai hovatartozásuk miatt több ismeretlen (...) feltartóztatta, kezdetben szóban, később tettleg is bántalmazta".

Róth Péter a jóérzésű fehérváriak nevében elítélte a támadást.

Szavai szerint "elkeserítő, hogy a politikai nézetek nyilvános felvállalása miatt ma bárkit atrocitás érhet Magyarországon. Politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek joga van békésen tüntetni, s onnan békésen hazatérni. Az ilyesfajta intolerancia korábban nem jellemezte Székesfehérvárt". "Bízom benne, hogy nemcsak a Fidesz, de a többi demokratikus politikai párt számára is elfogadhatatlan az ilyen magatartás" – fogalmazott.

Az MTI úgy tudja, hogy a megtámadott csoport nem kért rendőri intézkedést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.