Raportra hívták az eladósodott kórházak vezetőit

A kórházak 30-32 milliárdos konszolidációjának előkészítéseként keddtől „raportra” rendelte az egészségügyért felelős államtitkárság a legeladósodottabb húsz kórház főigazgatóját. Köztük a négy nagy orvosi egyetem, a Honvédkórház menedzsmentjét, valamint a debreceni, a nyíregyházi, a váci, a szolnoki, a zalaegerszegi, a szekszárdi, a győri, a salgótarjáni, a szombathelyi, a szolnoki kórház első emberét.

Egy-egy intézmény vezetőjére 45 percet szánnak, de azt még egyelőre az érintettek sem tudják: pontosan mire – konzultációra vagy számonkérésre – készüljenek. Tény, hogy valamennyi „meghívott” intézménynek 500 millió forint felett volt az úgynevezett lejárt adóssága júniusban. Sőt vannak köztük „visszaesők” is, amelyek tartozása (például a pécsi egyetem, vagy a Honvédkórház esetében) rendre újra termelődik, és ismét meghaladja az ötmilliárd forintot.

A Népszabadság úgy tudja: a megbeszélésen nemcsak az egészségügyért felelős államtitkárság, az egészségbiztosító és a kórházak tulajdonosi jogait gyakorló GYEMSZI munkatársai várják az érintetteket, hanem a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakemberei is. Információink szerint az érintett főigazgatóknak elsősorban az NGM munkatársait kell meggyőzniük arról, képesek-e, és ha igen, hogyan stabilizálni az intézményüket.

Mint arról korábban beszámoltunk: még októberben 30-32 milliárd forintot ad a kormány az egészségügy konszolidációjára. Ám miután az összeg legfeljebb a teljes tartozásállomány harmadára elég, feltételekhez kötik a pénz szétosztását. Ezen elvekről az egészségügyért felelős államtitkárságnak azonban még nem sikerült megegyeznie a gazdasági tárcával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.