Ranschburg Jenőt idézte Geréb Ágnes az utolsó szó jogán

Ranschburg Jenő pszichológus az április 7-i Otthonszülés napjának egyik előadója lett volna, azonban hirtelen bekövetkezett halála miatt csak néhány mondat maradt tervezett beszédéből.

Március 17-én a Fővárosi Bíróságon folytatódott Geréb Ágnes és társainak pere. A tárgyalás végén Geréb Ágnes és vádlott-társai a közelmúltban elhunyt Ranschburg Jenő szavait is idézték az utolsó szó jogán - közölte a Születésház Egyesület. "Bizonyos helyzetekben mindenki egyforma, bőre színétől, pénzügyi helyzetétől és foglalkozásától függetlenül. Az egyik ilyen a szülés, a szülés közeli állapot. Felemelő ezen az úton elkísérni az asszonyokat és együtt lenni velük ott, ahol legjobb szakmai tudásunkkal és teljes jelenlétünkkel segíthetünk nekik abban, hogy semmilyen külső körülmény ne zavarja őket. Így átérezhessék azt a bizonyos egyformaságot, egyenrangúságot, és így tudják fogadni, útnak indítani a kisbabájukat" - mondta Geréb Ágnes, aki a legutolsó, otthonszüléssel kapcsolatos őszi ügy óta először előzetes letartóztatásban, jelenleg házi őrizetben várja az ítéletet.

Geréb Ágnes előzetes letartóztatása ellen tiltakozók a Roosevelt téren
Résztvevők állnak a Roosevelt téren a Szülők a Szabad Szülésért Egyesület és a Születésház Egyesület által szervezett felvonuláson, mellyel Geréb Ágnes előzetes letartóztatása ellen tiltakoztak. MTI Fotó: Mohai Balázs

Az orvosnő az egy hete elhunyt Ranschburg Jenő pszichológus, gyógypedagógus otthonszülésről megfogalmazott gondolatait is idézte, aki az április 7-i Otthonszülés napjának egyik előadója lett volna, azonban hirtelen bekövetkezett halála miatt csak néhány mondat maradt tervezett beszédéből. Geréb Ágnes olvasta fel sorait, amelyekben Ranschburg előadásának témájáról ír: „A legszívesebben a "kreativitás diszkrét autonómiájáról" beszélnék. Arról, hogy úgy érzem: az otthonszülés utolérhetetlen kiváltsága, hogy megteremti azokat az intim és biztonságos feltételeket, melyek között az alkotó zavartalanul fordulhat önmaga és születő műve felé. Arról, hogy ez a kreatív egyedüllét (nem magány!) mennyire nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a nő önmagára, mint alkotó személyre ismerjen - hogy teremtsen, és ne csak történjenek vele a dolgok - és tarthassa a kapcsolatot a művel, melyet létrehoz."

Frigyes Júlia, aki a hét évvel korábbi, az első pert előidéző ügyben kísérte Geréb Ágnest, az akkori üggyel és az életbe lépő szabályozással kapcsolatos gondolatait mondta el az utolsó szó jogán. „Az otthonszülés választása - kisebbségi választás az európai civilizációban. Ez már nem lesz másképp. Ha valaki a származása vagy a választása vagy a tulajdonságai miatt egy közösségen belül kisebbségbe kerül, akkor annak rövidebb-hosszabb ideig kell várnia (akár évezredekig), amíg a többségben lévők elfogadják, és nem valami extremitásnak tekintik a másságából eredő eltérő szabadságigényét."

Az otthonszülés szabályozatlan voltát kihangsúlyozva Pelle Andrea, Geréb Ágnes ügyvédje is rámutatott perbeszédében arra a körülményre, mely szerint nem állapítható meg, hogy a vádbeli időszakban az otthonszülés nem volt engedélyezett, mint ahogy az sem, hogy az intézeten kívüli szülés annak veszélyeztető volta miatt elvetendő. Pelle szerint kizárható az a feltételezés is, hogy bárki büntetőjogi relevanciájú szakmai szabályszegést valósított volna meg pusztán azzal, hogy tervezetten intézeten kívüli szülésnél közreműködött, ahelyett, hogy szülés megindulásakor mentőt hívott volna.

2011. március 3-án a kormány elfogadta az intézeten kívüli szülés szakmai szabályairól szóló rendeletet, mely 2011. április 1-én lép hatályba, és a 2011. május 1-ét követő szülésekre kell alkalmazni.

A csütörtök reggeli tárgyalást megelőzően a négy vádlott az otthonszülés szabályozatlanságára való hivatkozással a köztársasági elnökhöz folyamodott kegyelemért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.