Rakamazi vizsgálat: nem volt Molotov-koktél

A korábbi bejelentéssel ellentétben mégsem történt Molotov-koktélos támadás februárban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rakamazon – ez derült ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálatából.

Mint arról korábban hírt adtunk, február 9-én reggel érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy az éjszaka feltehetően Molotov-koktélt dobtak az egyik rakamazi lakóház falára, személyi sérülés nem történt. A házban lakó középkorú férfi az esetet bejelentette a rendőrségen, ahol kárt okozó rongálás vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben elrendelték a nyomozást.

Mint megtudtuk, az eljárás során időközben beszerzett adatok, az igazságügyi tűzvédelmi szakértő megállapításai, valamint a tanúvallomások nem támasztották alá a bejelentésben foglaltakat. A szakvélemény alapján a keletkezeztt tűz nem lehetett Molotov-koktél következménye, hanem azt valószínűleg elektromos áram okozta.

Arra a kérdésünkre, netán zárlat, vagy valami más okozta-e a tüzet, a rendőrségen nem akartak válaszolni. Bár egy üvegpalack darabjait is megtaláltak az érintett ház tövében, a szakértő véleménye szerint az nem okozhatott tüzet, ráadásul nem is kívülről dobták be. A szakértői vizsgálat egyértelműen megállapította, hogy azt nem dobhatták az utcáról. A fentiek fényében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette.

Az ügyészséggel konzultálva azt még vizsgálják a rendőrök, hogy a hatóság félrevezetése, vagy hamis tanúzás miatt indítanak-e eljárást a bejelentő ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.