Bajban lesznek a patikusok

Kutyaszorítóba kerültek a patikusok az Orbán-kormány egzisztenciális ajándékával.

Az ÁNTSZ a napokban levélben szólított fel csaknem félezer patikaüzemeltetésre jogosult (úgynevezett személyi jogos) gyógyszerészt, hogy január elsejéig, ha még nem tették, vásárolják meg gyógyszertáruk legalább negyedét, különben azt visszaminősítik drogériává.

A patikaliberalizáció felszámolásáról szóló törvényben 2017. január 1-ig minden patikában az ott dolgozó gyógyszerésznek kellene birtokolnia a vállalkozás 51 százalékát, méghozzá úgy, hogy az első 25 százalékos tulajdonrészt 2014 januárjáig meg kell szerezniük az érintetteknek. A patikatulajdon megszerzését az állam kedvezményes hitelkonstrukcióval is támogatja. A célra 10 milliárdot különített el a kormány, ennek egy részéhez az MFB által finanszírozott kedvezményes, maximum 3 százalékos hitel formájában, vagy az úgynevezett tőkealap-konstrukció keretében juthatnak hozzá. Az utóbbi nem hitelt nyújt, hanem az érintett patikusok megbízásából tulajdonrészt vásárol vagy tőkét emel az adott patikavállalkozásban.

Az ÁNTSZ levele azért súlyos fenyegetés, mert az érintettek – miután eddig is sokan elakadtak az ügyintézéssel –nem találnak egyetlen olyan bankot sem, amely hajlandó lenne folyósítani nekik a kedvezményes hitelt.

Az érintettek a kormány által ígért kedvezményes hitelhez elvben az OTP-ben és a takarékszövetkezetekben juthatnának hozzá. Az OTP-ben azonban még a kiajánlható hitelkonstrukció sem készült el. A takarékszövetkezetek pedig a patikusok meglátása szerint vállalhatatlan akadályok sorát gördítik a kifizetések elé, például ragaszkodnak a hitel visszafizetését garantáló jövedelemigazoláshoz és az ingatlanfedezethez, ezenfelül még készfizető kezest is vinniük kellene az érintetteknek. Csakhogy a gyógyszerészek szerint eddig nem erről volt szó, nekik azt ígérte a kormány, hogy a hitelgaranciát maga az állam vállalja, nem lesz szükség saját lakásaik jelzálogosítására.

Ha valaki mégis eleget tudna tenni az érintettek közül a feltételeknek, ott az idő lehet a korlát. A hiteligénylések elbírálását a takarékszövetkezet hat-nyolc hétre vállalja, azaz szinte lehetetlen, hogy a 25 százalékos patika-tulajdonrész megszerezhetővé váljon január elsejéig az érintett gyógyszerészeknek.

Lapunknak több patikus is elmondta: próbáltak halasztást elérni a kamaránál és a tárcánál. Arra kérték a kamarai elnököt, járjon közbe, hogy módosítsák a 25 százalékos tulajdon megszerzésére előírt határidőt, erre azonban nem volt fogadókészség. Saját kamarájuktól is csak annyi segítséget kaptak egyelőre, hogy az kitett a honlapjára egy felhívást, hogy jelentsék, mely bankok nem hajlandóak számukra hitelt folyósítani.

A Magyar Gyógyszerész Kamara adatai szerint mintegy 839 patikában nincs többségi tulajdonrésze a gyógyszerésznek, ebből 487-ben pedig nem éri el a 25 százalékot sem. A törvényben előírt tulajdonrendezéssel érintett üzletek közül 390-400 tartozik valamilyen gyógyszergyártói vagy egyéb patikalánchoz. 

A patikusok kedvezményes állami hitellel vásárolhatják meg a gyógyszertárat – ha kapnak
A patikusok kedvezményes állami hitellel vásárolhatják majd meg a gyógyszertárat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.