A megborult pénzügyi egyensúly és a mindenkori kormányok politikai maszatolása miatt szinte lehetetlen az egészségügy talpra állítása – derült ki azon a szombati budapesti egészségpolitikai konferencián, amelyre az MSZP Társulás a Szociáldemokrata Értékekért Platformja hívott meg szakértőket és korábbi egészségügyi minisztereket.  

Kökény Mihály szerint talán elérkezett már az idő arra, hogy az egészségügyet levegyék a politikai közmegegyezés várólistájáról, és több ciklusra szóló közmegegyezés, új társadalmi szerződés szülessen az egészségügyről. Ezt erősítette Lendvai Ildikó ex-frakcióvezető és expártelnök is, amikor azt mondta: a szociáldemokrácia 100 éves sikersztorijának része volt az ingyenes egészségügy és oktatás, valamint a biztonságot adó nyugdíj, csakhogy a rendszer a régi módon fenntarthatatlan (többen vagyunk, tovább élünk, drágább az orvostechnológia), amiről annak kényes volta miatt senki sem beszél szívesen, s amit a szocialisták is "csak kioktatólag mondtak ki olyan társadalmi-politikai viszonyok közepette, amikor az nem kaphatott támogatottságot" – olvasható a Medicalonline tudósításában.  

Lendvai Ildikó szerint el kell tehát dönteni, mennyire leszünk őszinték, hajlandóak leszünk-e megvitatni a honpolgárokkal az ellátásokhoz kérni szükséges fizetség, a co-payment mértékét, avagy azt, mi az, amit bizonyosan nem kaphatnak meg a befizetett járulékért cserébe. 

Rácz Jenő exminiszter, a Magyar Kórházszövetség elnöke maga is azt javasolta: "hagyjuk abba a kollektív hazudozást az egészségügyben", amelyben ma mindenki úgy csinál, mintha minden működne. 

Kökény Mihály, ha Szócska helyében lenne, már többször felajánlotta volna a lemondását - közölte, utalva az egészségügy kormányzaton belüli háttérbe szorított szerepére, s arra, hogy számos komoly kérdés "eldöntéséről" csak utólag értesült. Székely Tamás, korábban az egészségbiztosítási pénztár vezető székéből a bársonyszékbe érkező miniszter ugyancsak nem nevezte irigylésre méltónak az államtitkár helyzetét. Mint fogalmazott: "ha Miklós csinálná az egészségpolitikát, akár irigyelhetném is, de tartok tőle, hogy nem ő csinálja." 

Székely szívesen megvalósította volna a struktúraátalakítást objektív alapon – ha lett volna hozzá kellő támogatottsága –, a gyógyszerpiaci intézkedéseket és a szociális adó bevezetését azonban ellenezte volna. Ez utóbbi nem keletkeztet jogosultságot – így később a nyugdíj és az ellátás biztonságával is baj lehet –, miként a járulékot sem csökkentette, sokkal inkább emelte volna. Rácz Jenő szerint célszerű lett volna kimondani, hogy a rendszer toldozgatása-foldozgatása nem megy tovább, azt azonban nem kellett volna állítani, hogy egyetlen kórházat sem zárunk be. Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképzőjének programvezetője – aki többször, több helyütt jelezte már, hogy nem tartja jó iránynak az államosítást, miként a kórházak számát is csökkenthetőnek ítéli– azt tanácsolná az államtitkárnak, hogy "pörgesse fel" az átalakítást, s legyen kemény kezű a szakmai alapon kiérlelt változtatásoknak ellenálló lobbikkal szemben.   

Kökény Mihály úgy fogalmazott: Szócska Miklós elérkezett az ő Lovasberényéhez, amikor is ki kell találni, "mi vált funkciót". (Ahelyett, hogy pálcasegítség kell a lónak, mondhatnák azt is, hogy megverik – jelezte ezzel kapcsolatban Székely Tamás.) Kökény sajnálja, hogy a kórháztörvény formai okokból elvérzett anno az Alkotmánybíróság előtt, miként azt is nehezen éli meg, hogy a hajdanvolt irányított betegellátási modell mellé nem álltak oda kellőképpen, amikor megtehették volna. Nehéz szívvel gondol arra, hogy látszatlépések lettek a hálapénz ellen megkezdett küzdelemből. Olyan alaptörvényhez nem adta volna a nevét, amely felpuhítja az alapvető egészségügyi jogokat, és az ÁNTSZ és a társadalombiztosítás szétverésében sem segédkezne – üzente az államtitkárnak.