Rácson túli zene

Zeneterápiás foglalkozást tartanak a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjainak. A heol.hu újságírója belepillanthatott abba, hogyan gyógyít a muzsika a börtönben.

Kicsiny körben ül néhány nő az egri büntetés-végrehajtási intézet kultúrszobájában. Rövid helyezkedés után a csoport vezetője elkezdi a foglalkozást. Csak egy versszakot énekeljünk, akkor nem lesz hiba – biztatja az asszonyokat, majd elkezd énekelni: – Ha én rózsa volnék, nem csak egyszer nyílnék...

Az elítélt nők halkan bekapcsolódnak az éneklésbe: – Minden évben négyszer virágba borulnék. Nyílnék a fiúnak, nyílnék én a lánynak. Az igaz szerelemnek és az elmúlásnak...

A fogvatartottak el-elmosolyodnak, miközben énekelnek. A dal bár bátortalan, de tiszta, szívből jövő, nincsenek benne hamis hangok...

Siposné Kohári Szilviától, a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat intézményvezetőjétől megtudjuk: munkatársaival 2007 óta dolgoznak az intézetben.

– Minden csoportban felmerült eddig a zene, mint téma, ezért döntöttünk úgy, hogy tisztán zenei csoportot is indítunk. Minden művészet fontos, a zene pedig olyan eszköz, amely sikeresen hozzájárul ahhoz, hogy az elítéltek még inkább ki tudják hozni a bennük rejlő érzéseket, gondolatokat. Valljuk, hogy lehet változást elérni a börtönben is, újrakezdhetik az életüket ott is. A zene az kell. A börtönben is. A mostani foglalkozáson tizenhárom elítélt kapott lehetőséget arra, hogy új életet kezdhessen.

Renáta kerítés bűncselekménye miatt került börtönbe, még két évet kell bent töltenie. Kint műkörömépítéssel foglalkozott, és a szüleivel gyakran ment színházba. A klasszikus zenét szereti, kedvence az opera.

– Közösségépítő ereje is van. Segít, hogy idebent jobban el tudjuk fogadni a különbözőséget, illetve abban is segít, hogy magunkat majd hogyan fogadtassuk el a társadalommal a szabadulás után – fejti ki Renáta.

– Egy vizsgálat szerint a fogvatartottak 80 százaléka szenved valamilyen függőségtől. Van, akinek a Börtön a városért, másnak a Meseterápia, megint másnak a zeneterápia segít ennek leküzdésében – ezt már Juhász Attila, a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet vezetője mondja el portálunknak. A bv. ezredes azt is hozzáteszi: a különféle foglalkozásokkal az a céljuk, hogy a fogvatartottak minél sikeresebben visszatérjenek a társadalomba, és ne kövessenek el újabb bűncselekményt.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.