Rács mögött tartják Erzsébetváros polgármesterét

A bíróság szerint fennáll a bűnismétlés veszélye, ezért Hunvald Györgyöt 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték. Olvassa el nálunk azt az előterjesztést, ami alapján az erzsébetvárosi képviselők egy nappal korábban megszavazták, hogy náluk minden szabályosan zajlott.

Bűnismétlés veszélyére hivatkozva a Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte Erzsébetváros szocialista polgármestere, Hunvald György előzetes letartóztatását 30 napra - értesült lapunk.

Hunvald Györgyöt már vesztegetéssel is gyanúsítják
Hunvald György

Hunvaldot kedden vette őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség, A gyanú szerint az előző ciklusban az önkormányzati ingatlaneladások kapcsán bűnszervezetet alkotva követett el bűncselekményeket - csalást, okirat-hamisítást és kötelességszegést - az eladásokat előterjesztő gazdasági bizottság SZDSZ-es elnöke, Gál György, az ötletgazda vállalkozó, az önkormányzat lakásépítő cégének korábbi résztulajdonosa, Nagy György, valamint az ingatlanokra a piacinál alacsonyabb árat meghatározó értékbecslő. A gyanú szerint mindebben bűnsegéd volt a polgármester.

A főügyészség összesen 14 ingatlan 2003-2004-ben eldöntött eladását vizsgálja, az ügynek jelenleg 12 gyanúsítottja van.

Az erzsébetvárosi képviselők szerdai ülésükön (amikor a polgármester már őrozetben volt) tárgyalták meg az ingatlanügyeket vizsgáló jelentést. Az egyes házak eladását vizsgáló anyag határozatali javaslattal zárul. Ennek lényege: "Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzatának Képviselő-testülete (...) amely vizsgálat azt állapította meg, hogy az elidegenítési konstrukció megfelelt az Önkormányzat  helyi rendeleti előírásainak és a magasabb szintű jogszabályoknak, továbbá az ingatlanok értékére vonatkozó ellenőrző felülvizsgálat valamennyi ingatlan esetében megállapította, hogy a korábban megállapított forgalmi értéket összevetve az ellenőrző érték-felülvizsgálattal, értékelési eltérés nem áll fenn -  tudomásul veszi."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.