Putyin meghosszabbított karjairól beszéltek Pápán

A biztonsági, védelmi együttműködés fontos oszlopa a két ország kapcsolatának – indokolta lapunk kérdésére Colleen Bell, az Egyesült Államok nagykövete a Warlord Rock 2015 nevű hadgyakorlat pápai sajtótájékoztatóján, hogy miért fordít kiemelt figyelmet Magyarország honvédségének működésére.
Bell utalt rá, hogy a NATO a történelem legsikeresebb védelmi rendszere, sikere az egyes országok elkötelezettségében és együttműködésében rejlik. Folyamatosan figyeli a magyar és az amerikai hadsereg kapcsolatát, s meggyőződése szerint a két ország katonai együttműködése kiemelkedő. Számíthatunk szövetségeseinkre, s szövetségeseink is számíthatnak ránk – jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki elmondta, Magyarország jelentősen növeli védelmi kiadásait. A katonák illetményét 50 százalékkal emelik, ebből harminc százalékot már az idén megkapnak, a többit évente, öt százalékos illetménynövekedés formájában. A kormány kötelezettséget vállalt a pénzügyi feltételek megteremtésére.
Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

Ezzel kapcsolatban kérdeztük meg a szakminisztert a helikopter-tenderről. A minisztérium az előkészületi munkákat maradéktalanul elvégezte, a kormányon múlik, mikor tűzi napirendre a döntést – válaszolta Hende. Szólt arról is, hogy 20 milliárd forinttal többet költenek a pápai reptér fejlesztésére, mint a tavalyi évben.

Újságírói kérdésre válaszolva Ben Hodges altábornagy, az Egyesült Államok Európában állomásozó szárazföldi haderejének parancsnoka beszélt az ukrajnai helyzetről is. A konfliktus politikai rendezésében vagyunk érdekeltek, fejtegette az altábornagy, s hozzátette, esélyt kell adni a minszki egyezménynek, a tűzszünetet azonban csak helyenként tartják be „az orosz lázadók, akiket Putyin meghosszabbított karjainak" tartunk. Az ukránok kivonták a térségből a nehézfegyvereket, az orosz lázadók azonban csak ide-oda mozgatják azokat, fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra: nem szabad elfelejteni, hogy a konfliktus azzal kezdődött, hogy Oroszország jogellenesen elfoglalta a Krím félszigetet.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

Az altábornagy szerint az amerikai hadsereget az ukránok felkérték a katonák képzésére. Ennek az előkészületei folynak, de egyelőre a kiképzők nem érkeztek meg, azt várják, hogy a minszki egyezmény megvalósuljon.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.