Püspöki kar: Gyurcsány nem volt napirenden

A katolikus egyház vezetőit nem hozta lázba, hogy a Demokratikus Koalíció felmondaná a vatikáni szerződést. A téma nem szerepelt a püspöki kar ülésének napirendjén.

Az MTVA idén is elindítja a Jónak lenni jó elnevezésű jótékonysági kampányát, amelynek kedvezményezettje ez alkalommal a Magyar Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezete, a Magyar Karitász. December 15-én, vasárnap reggel kilenc órától közel tízórányi műsorfolyamban mutatják be a szervezetet. A műsor során öt helyszínen zajlanak majd a programok és a gyűjtési akciók.

A katolikus egyház szakemberei az Európai Unió következő, 2014-től 2020-ig tartó költségvetési ciklusára készülve fejlesztési stratégiát dolgoznak ki a lehetséges források elnyerése érdekében. Továbbá: a püspöki kar pro Comunicatione Christiana-díjat adományozott Neumayer Katalinnak, a Magyar Kurír nemrégiben nyugdíjba vonult főszerkesztőjének, és „meghallgatta Kuzmányi Istvánnak, a Magyar Kurír október elsejével hivatalba lépett új főszerkesztőjének beszámolóját a szerkesztőség működéséről és jövőbeni terveiről”. Döntés született arról, hogy a Magyar Kurír internetes portál megújítása után új arculatot és struktúrát kap a katolikus.hu.

Ilyen és ehhez hasonló témák kerültek terítékre: a katolikus püspöki kar „téli rendes üléséről” beszámoló sajtótájékoztatón az újságírók nem rágták tövig körmüket az izgalomtól.

Néhány kérdésnek köszönhetően legalább szóba került a pápa esetleges magyarországi látogatása, valamint – igaz, Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció apropóján – a vatikáni szerződés is.

Mohos Gábor, a püspöki kar titkára közléséből kiderült, hogy a pápalátogatással kapcsolatban egyelőre nincs érdemi fejlemény. A hivatalos meghívót az állam és az egyház is elküldte, Ferenc pápa pedig elvileg készséget mutatott arra, hogy 2016-ban Magyarországra jöjjön. A részletekről a későbbiekben egyeztetnek.

A Demokratikus Koalíció (ha rajta múlna) felmondaná az 1997-ben aláírt vatikáni egyezményt. A felvetésre, hogy a püspöki kar foglalkozott-e a Gyurcsány-féle üggyel, Mohos Gábor röviden csak annyit mondott: ez a kérdés nem szerepelt napirenden.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.