Pünkösdre díszfényt kap a Szabadság híd

Május végére teljesen elkészül a felújított Szabadság híd, díszvilágítás lesz az Erzsébet hídon is. Demszky bejelentése szerint a 4-es metró félútnál tart, és azt reméli, a Brüsszeltől várt egymilliárd eurós támogatásról "még ebben a ciklusban" döntenek.

Pünkösdre készül el teljesen a felújított Szabadság híd; addigra készül el a díszkivilágítás és akkor engedik rá vissza a forgalmat. A híd átadása után a 4-es metró Kálvin téri állomásának építése miatt további forgalomkorlátozások várhatók - jelentette be szerdán, a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján Demszky Gábor főpolgármester.

Budapest legkeskenyebb dunai átkelőjének rekonstrukciójáról tavaly kötötték meg a támogatási szerződést, az unió a költségek felét, 2,5 milliárd forintot fedezte. A munkák során átépítették a közúti és a villamospályát, a járdákat, korrózióvédelemmel látták el az acélszerkezeteket, kijavították a pilléreket és a hídfőket, a közműveket, valamint pótolták az eredeti díszítést. Összesen csaknem ezer köbméter vasbetont, 340 tonna acélt, több mint kétezer négyzetméter aszfaltot használtak fel. A hamarosan elkészülő díszkivilágítást ezer lámpatest biztosítja.

Demszky felhívta a figyelmet, hogy a híd átadása után az autósok Pesten további forgalomkorlátozásokra számíthatnak októberig, amikorra elkészül a Kálvin téri metróállomás zárófödémje, menekülőútként a Lónyay utcát és a Sóház utcát lehet majd ez idő alatt használni, a BKV járatait ez már nem fogja érinteni.

Idén, az év második felére készülhet el az Erzsébet híd díszvilágítása is, a költségek felét a japán kormány, másik felét, mintegy 130 millió forintot a főváros fizeti. Augusztusban indulhat a Margit híd rekonstrukciója, amely 4,3 milliárdjába kerül a városházának, és szintén uniós támogatással valósul meg.

A 4-es metró építése félútnál tart, a Szent Gellért téri állomáson már áthúzták a fúrópajzsokat, az alagútfúrás - amely eddig a Bamcoval folytatott vita miatt hetekig állt - május 18-án folytatódhat. Demszky azt mondta: reméli, hogy a 353 milliárdos beruházás uniós támogatásáról (ez 200-250 milliárd forintot jelent) „még ebben a ciklusban döntés születhet".

Idén csaknem 30 milliárdot költ a főváros a központi, csepeli szennyvíztisztítóra, amelynek nyáron kezdődhet a próbaüzeme, 2010 augusztusától pedig élesben működhet, amellyel 90 százalék fölé emelkedik a Dunába csak biológiai tisztítás után visszaengedett szennyvíz aránya.

Az induló fővárosi beruházások közül a főpolgármester megemlítette az 1-3-as villamos meghosszabbítását, a budai fonódó villamoshálózat kialakítását (a 6,5 milliárdos beruházás első ütemében a Margit híd budai hídfőjén át összekötik a 17-es és a 19-es vonalát), valamint a nagyjából egymilliárd forint értékű, 38 kilométer útszakaszt érintő idei felújítási programot.

Csütörtökön kiegészül a Fővárosi Közgyűlés, ismét 67 tagúvá válik - utalt Demszky az új, szocialista városatyára, az állambiztonsági múltja miatt támadott Kivágó Iván Györgyné holnapi eskütételére -, és két hónapos késlekedés után végre elfogadhatják Budapest idei költségvetését - emelte ki a főpolgármester.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.