Punkok is báloztak az Opera előtt

Oszlatott a rendőrség az ellen-Operabál utcabálján, hét embert előállítottak, többeket garázdaság miatt fogtak le. Az ATTAC Magyarország Egyesület eredetileg a társadalmi igazságtalanságokra szerette volna felhívni a figyelmet, de aztán az események más irányt vettek.

Szabadlábon védekezhet az a hét ember, akit az Operabál idején a budapesti Operaház előtt demonstrálók közül előállítottak - mondta Sas Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ügyeletese.

Báli ruha - punkok ízlése szerint
Báli ruha - punkok ízlése szerint

Az ATTAC Magyarország Egyesület és a Dolgozói Aktív Centrum (DAC) Baráti Kör szervezett utcabált szombaton az Operaház épületével szemben lévő oldalon, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a társadalmi igazságtalanságokra.

A résztvevők közül öt embert garázdaság miatt állítottak elő, azután, hogy a tüntetésen megjelent tömegből harmincan-negyvenen, a színpadon elhangzott felszólításra, átvonultak az Andrássy úton az Operaház elé és be akartak menni a rendezvényre.

Miután az Operabál szervezői arról tájékoztatták a rendőrséget, hogy a csoport akadályozza a zárt körű rendezvény menetét, a demonstráció biztosítására kivezényelt rendőrök távozásra szólították fel őket. A csoport a rendőri felszólítás ellenére sem távozott, ezután a rendőrök visszaszorították őket az Operaház közvetlen előteréből a Dalszínház utcáig, s öt embert előállítottak közülük. (Az Index beszámolójából az derül ki, hogy keményen leverték a punkokat.)

Személyazonosságának megállapításához előállítottak továbbá egy férfit, aki a rendőrségi közlemény szerint közízlést sértő, hiányos öltözetben felállt az épület lépcsőjére (letolta a nadrágját) és az épületbe is bement.

Bűncselekmény elkövetésének gyanújával állítottak elő egy nőt, aki az Andrássy úton közlekedő autók között kelt át az út túloldalára, s a vele szemben intézkedő rendőrt lökdöste és felé rúgott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.