Pulitzer-díjat kapott a Népszabadság újságírója

Blahó Miklós az írott sajtó kategóriában, Kálmán Olga televíziós riporteri, szerkesztői és műsorvezetői tevékenységéért, az alkotóközösségek közül pedig a Házon kívül szerkesztősége vehette át a Pulitzer-emlékdíjat vasárnap Budapesten.

Sipos Lajos, a Joseph Pulitzer-emlékdíj Alapítvány elnöke a díjátadón Pulitzer Józsefet idézte, aki szerint az igazság a politikai rokonszenvnél fontosabb dolog. Mint mondta, az alapítvány szem előtt tartja az eszmét a független újságírás szempontjából.

Blahó Miklós tizenkét éve ír a Népszabadságnak, volt a lap brüsszeli tudósítója, rovatszerkesztője, főmunkatársa, a gazdasági rovat vezetője. Főként a világgazdasági folyamatokról, a központi bankokról, a magyar gazdaságról, az IT-szektor fejlődéséről írt cikkeket. Korábban a Magyar Nemzeti Bank tanácsadójaként és szóvivőjeként dolgozott, ezt megelőzően pedig a Magyar Nemzet munkatárca és külpolitikai rovatvezetője volt. Az 1953-ban született Blahó Miklós tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen és a MÚOSZ Újságíró Iskolájában végezte.

Az 1968-as születésű Kálmán Olga a Magyar ATV politikai és közéleti műsorainak főszerkesztő-műsorvezetője. Pályáját a Magyar Televízió Nyugat-magyarországi Körzeti Stúdiójában kezdte, majd vezette MTV Híradóját, A Hét című műsort, a Szabadság tér című reggeli programot. Alapító tagja volt a 2000-ben indult InfoRádiónak, majd 2003-tól a Magyar ATV-hez került, ahol azóta vezeti az Egyenes Beszéd című műsort. Kálmán Olga főiskolai tanulmányait Szombathelyen végezte magyar nyelv és irodalom, valamint népművelés szakon.

A Házon kívül az RTL Klub 2005 óta sugárzott műsora. A magazin stábjának állandó tagja Boros Krisztina, Moskovics Judit, Serdült Szilvia, Veress Krisztina, Békéssy Olga, Fehér Krisztina és Kruzslicz Dávid riporter, valamint Kováts Mihály felelős szerkesztő. A műsor méltatásában elhangzott: a Házon kívül egy közszolgálati riportmagazin a kereskedelmi csatornán, amelyet hétről hétre több mint félmillió ember néz.

A Pulitzer-emlékdíjat 1989-ben a magyar származású Paul A. Fábry és a Magyar Hitelbank Rt. alapította a nyomtatott és az elektronikus sajtó képviselő számára Joseph Pulitzer magyar származású amerikai sajtómágnás családjának kizárólagos engedélyével. Az idén huszonharmadik alkalommal adták át a díjat, amelyre három kategóriában lehetett pályázni a Joseph Pulitzer-emlékdíj Alapítványnál. A kuratórium elnöke Sipos Lajos, tagjai Bárándy Péter, Győrffy Miklós, Javorniczky István, Kepes András, Martin József és Rangos Katalin.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.