Publicus: Kormányváltó akarat van, tömeg nincs hozzá

a Jobbik szavazótáborának 88 százaléka kívánja a fenébe a kabinetet. Ennyire még a baloldal sincs kiakadva az Orbán-rendszerre – írja a Publicus Intézet kutatására hivatkozva a Vasárnapi Hírek.

Az utóbbi hónapokban mintegy kétszázezer fideszes szivárgott át a szélsőséges formációhoz – állítja a Publicus Intézet. A közvélemény-kutatást a Vasárnapi Hírek rendelte meg és közli.

A Publicus szerint a bizonytalanokból sem meríthet a kabinet: „e kör mintegy 81 százaléka véli úgy, hogy csapnivaló a kormány teljesítménye.

Azaz hiába ábrándul ki valaki a kormánypártokból, érdemi alternatíva híján nem választ másik pártot, inkább igyekszik távol tartani magát a politikától.

Épp ezért állt elő az a helyzet, hogy a kormányváltó akarat megvan, a kormányváltó tömeg azonban hiányzik” – fogalmaznak.

Kiderül az is: „Az MSZP kedveltsége gyakorlatilag négy éve állandó, azaz tíz százalék körüli. Gyurcsány Ferenc pártja, a DK a választók 3 százalékának támogatását tudhatja magáénak, azaz még mindig a mérési hibahatáron belül mozog. (Nincs ez másképp a szintén 3 százalékos népszerűséget produkáló LMP-vel sem.) Az Együtt épphogy mérhető.”

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.