Precízebb lehet az ügyészség

Jövőre bevezeti új elektronikus irat- és dokumentumkezelő rendszerét az ügyészség - ezt a projektet és annak eddigi eredményeit ismertető sajtótájékoztatón jelentették be szerdán az ügyészség munkatársai a közbeszerzés során kiválasztott informatikai cég képviselőjével.

Nagy Tibor, a Legfőbb Ügyészség projektvezető főosztályvezető ügyész ismertette: az Európai Unió és az állam összesen 613 millió 800 forint támogatást nyújt az ügyészségi eljárások elektronizálására. A projekt célja egy olyan elektronikus irat- és dokumentumkezelő rendszer létrehozása, amely támogatja az ügyek gyors, költséghatékony elektronikus intézését - tette hozzá.

A létrehozandó rendszer képes az ügyészségre érkező e-mailek, elektronikus nyomtatványok, valamint a társhatóságok nyilvántartásai által küldött adatok fogadására, érkeztetésére. Az így érkezett adatok ügyészségen belüli útját, megváltoztatását rögzíti a program, amely az ügyészek munkája során létrejövő határozatokat, válaszleveleket, valamint a társszervek nyilvántartásai számára szükséges ügyészségi adatokat is hitelt érdemlően azonosítja, és a címzettek számára eljuttatja.

A rendszer kialakításának koncepciója 2009-ben készült el, várhatóan még augusztus folyamán kiírják a projekt megvalósításához szükséges szoftverek beszerzésére vonatkozó közbeszerzési pályázatot. A hardver elemeket és operációs rendszereiket a Központi Szolgáltatási Főigazgatóságon keresztül szerzik be. Nagy Tibor összegzése szerint a jövő májusban záruló projekt minőségileg meg tudja változtatni az ügyészség munkáját.

Bíróság
Bíróság
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.