Politikai propaganda árvíz idején

Szigetvári Viktor, az Együtt 2014 társelnöke szerint miközben a kormányoldal azzal vádolja politikai ellenfeleit, hogy árvíz idején sem szüneteltetik az ellenzéki kritikát, valójában a kormány folytat "aljas pártpolitikai propagandát" közpénzből.

A politikus ezt kedden azután közölte az MTI-vel, hogy a fideszes Kocsis Máté a parlamentben azt mondta: Bajnai Gordon volt az egyetlen, aki a Duna tetőzése idején "nem a nemzeti összefogással foglalatoskodott", hanem "pártnapot tartott egy budapesti plázában".

Szigetvári Viktor szerint ezzel szemben a kormányoldal folytat "gyűlöletkampányt" árvíz idején. Ezért - olvasható a közleményben - az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség arra szólítja fel a Fidesz politikusait, kérjenek bocsánatot, amiért éppen azt teszik, amivel másokat vádoltak.

Az Együtt-PM társelnöke hozzátette: a kormánytöbbség az elmúlt napokban, "suttyomban" olyan döntést hozott, amely tovább korlátozza az ellenzék jogait, a kampányidőszakon kívüli politikai reklámokat ugyanis betiltották, miközben "a kormányzati tájékoztatásnak álcázott" propagandát engedélyezték.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.