Politikai csata az MTV hírműsorainak ellenőrzéséért

Leváltotta az MTV választási irodájának éléről a tévé cégvezetőjét, Bednárik Imre hírigazgatót Medveczky Balázs, az MTV ügyvezető alelnöke. Helyére Dobos Menyhértet, az MTV közéleti főszerkesztőjét nevezte ki. A háttérben a választásokkal is összefüggő nagypolitika vetélkedés állhat.

Medveczky Balázs főleg azzal indokolja döntését, hogy a pártjelöltekből álló tévékuratórium elnöksége nem konszenzussal nevezte ki Bednárikot cégvezetővé tavaly év végén (az MSZP, SZDSZ és az MDF kurátorai szavaztak mellette - a szerk.). Medveczky szerint a vita a napokban újra fellángolt.

"Múlt pénteken az úgynevezett nagykuratórium ülésén a civil szervezetek képviseletében eljáró tagok aláírásgyűjtésbe kezdtek Bednárik Imre cégvezetői kinevezése ellen. Mindez politikai erőtérbe vonta általában a cégvezetői szerepkört, konkrétan Bednárik Imre személyét, ez pedig nemtelen támadások célpontjává teheti az MTV választási irodáját, aminek útját kell állni", álltítja Medveczky Balázs az MTV sajtóirodája által kiküldött közleményben.

Bednárik Imre, az MTV hírigazgatója tavaly decemberben lett a Magyar Televízió cégvezetője, és az ugyancsak tavaly decemberben megalakult választási iroda vezetését is rábízták. A mostani döntéssel, jelesül azzal, hogy elmozdították az iroda éléről, Bednárik nem ért egyet. "A választási iroda élén is a szakmai szabályokhoz tartottam magam, ezért támadásra nem adtam okot", hangzik szűkszavú nyilatkozata, ugyancsak az MTV közleményében.

A váltás hátterében részben hatásköri konfliktus, részben a választásokkal is összefüggő nagypolitikai vetélkedés állhat. Bednárik ugyanis cégvezetőként ellenőrzi az ügyvezetői alelnöki posztot betöltő Medveczky Balázst. Kifizetés, szerződéskötés csakis az ő ellenjegyzésével történhet, amióta cégvezetői jogát bejegyezte a cégbíróság. Bednárikot azért választotta cégvezetővé - a jobboldali kurátorok elutasítása mellett - az MTV kuratóriumi elnökségének többsége, mert megingott a bizalmuk Medveczky ügyvezetői tevékenységében. Nem kizárt, sőt valószínűsíthető, hogy a fölé helyezett Bednáriknak ezzel a "gesztussal" vágott vissza Medveczky.

Az elmozdítás másik lehetséges oka nagypolitikai jellegű. Amikor tavaly ősszel Medveczky Balázs - gazdasági okokra hivatkozva - kitessékelte az MTV-ből a Nap-kelte című reggeli műsort, Gyárfás Tamás produkcióját, a helyére kerülő belső gyártású produkciót (Ma reggel) - sokak meglepetésére - nem a Bednárik vezette hírigazgatóság, hanem a közéleti főszerkesztőséget irányító Dobos Menyhért alá rendelte.

Dobost inkább a Fideszhez közel álló személyiségként tartják számon szakmai körökben. Tény, hogy a Ma reggel első adásaiba látványosan tért vissza a jobboldal, amely addig éveken át bojkottálta a Nap-keltét, méghozzá "magas szinten" képviseltetve, Orbán Viktor Fidesz-elnök és Semjén Zsolt KDNP pártelnök személyében.

Az MTV vezetése szerint ugyanakkor a Ma reggel pártatlan. A műsor indulása környékén, tavaly novemberben azt közölték: a kormány és a kormánypárt 47,5 az ellenzék 46,5 százalékban szólalt meg a műsorban, a függetlenek hatszázaléknyit szerepeltek. Szakmai berkekben azonban többen úgy vélik, hogy a Ma reggel - témaválasztásában, a szereplők kiválasztásában - továbbra is inkább a jobboldal felé húz.

Nem mellékes tény, hogy a választási kampány és a választások idejére - sok más műsorral és területtel együtt - a Ma reggel is a választási irodát irányító Bednárik felügyelete alá került. Ezzel pedig a jobboldal úgy vélhette: sérülnek a Ma reggelben megszerzett pozíciói. Holnaptól azonban visszaáll a helyzet: Medveczky döntése nyomán a Ma reggel visszakerül Dobos Menyhérthez, sőt, a választási iroda új vezetőjeként lényegében ő "ellenőrzi" majd a Bednárik által vezetett hír-főszerkesztőséget is, legalábbis a kampány alatt és a választások idején.

Az MTV közleményéből kiderült: Dobos Menyhért készül az új szerepkörre. „A Választási Iroda tavaly december 17-én alakult meg. A testület tagjaként az eddigi két ülésén részt vettem, a következő 24 órában pedig átveszem a vezetői feladatokat", szögezi le a nyilatkozatban.

Bednárik Imre
Bednárik Imre
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.