Kövér még nem döntött a budapesti olimpia ügyében

Mikor jelenti be Tarlós István, hogy Budapest kiszáll a 2024-es olimpia rendezéséért zajló versenyből? – tette fel a kérdést Pataki Márton.

Az Együtt politikusa szerint ugyanis nem zajlik a projekt előkészítése. Erre abból következtetett, hogy a tervek szerint október 15-én írta volna alá a főpolgármester, a MOB és a pályázati bizottság vezetője a NOB szabályzataival kapcsolatos nyilatkozatot, ám ez elmaradt. A pályázati bizottság még meg sem alakult.

A 24 fős testület tagjait egy parlamenti határozat szerint Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének kell kijelölnie, miután egyeztetett a kormány olimpiai pályázati felelősével és a parlamenti frakciók vezetőivel. A bizottság feladata lenne, hogy stratégiai ajánlásokat tegyen a pályázat előkészítésével kapcsolatban, véleményezze annak végleges tartalmát, és népszerűsítse a pályázás szándékát.

Lapunk megkérdezte Kövér Lászlót, hozott-e már döntést az ügyben. Az Országgyűlés sajtóosztálya azt felelte: még nem. Kerestük Fürjes Balázst, a pályázat kormányzati felelősét is, akinek részt kellene vennie az egyeztetéseken. Megkeresésünkre azt a választ kaptuk: az egyeztetések folyamatban vannak, a házelnök a szükséges időben ismertetni fogja javaslatát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.