A Policy Agenda szerint a szociális kiadások első hallásra nagyon magas összeget jelentenek a költségvetésben, mivel társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatások címen nagyságrendileg mintegy 5 ezer milliárd forintot költ el az állam ebben az évben. Ha a magyar GDP-hez viszonyítjuk, akkor ez az éves hazai bruttó termék 14 százalékánál is nagyobb részt tesz ki. Idetartoznak a nyugdíjkiadások, munkanélküliek ellátása, rokkantsági juttatások, az anyasági támogatások is. Olyan területek, ahol már eddig is jelentős átalakításokat hajtott végre a kabinet, ezért első látásra mindenképpen nehezen képzelhető el, hogy érdemben csökkenteni lehetne a kiadásokat e téren.

Az intézet abból a feltételezésből indul ki, hogy azokon a területeken, ahol már történtek átalakítások, ott a kabinet nem akar újabb komoly változtatásokat. Ezért nem valószínű például, hogy jelentősen tovább feszítenének a rokkantsági ellátásban részesülők körében. Amennyiben feltétlenül további forráshoz akar jutni a kabinet e területen, akkor felmerülhet, hogy a rokkantsági és korhatár alatti volt nyugdíjasok ellátását ideiglenesen nem emelik meg. Ebben az esetben az eredeti szándéktól eltérően nem az öregségi nyugdíjakkal együtt emelkedne például a megváltozott munkaképességűeknek fizetett ellátás, hanem a családi pótlékkal, amely már évek óta a jelenlegi szinten van.

A második terület, ahol lehetőség van egy célzottabb rendszer kidolgozására, az a családi pótlékok és a gyermekeknek járó juttatások területe. Összesen erre az állam kb. 530 milliárd forintot költ. Ebből a GYES és a GYED csökkentése vagy időtartamának változtatása politikai racionalitás szempontjából nem merülhet fel. Ugyanis a korábban erre irányuló változtatást éppen az Orbán-kormány alakította vissza az eredeti állapotba, és ezért továbbra is a gyermek hároméves koráig adható a GYES. Egyedül a családi pótlék differenciálása merülhetne fel, akár oly módon, hogy bizonyos jövedelemhatár felett megszűnne ez az ellátás. Az ebből fakadó megtakarítás egy része az alacsony keresetű családok számára szétosztható lenne. Megtakarítási oldalról nézve egy ilyen lépés nem lenne jelentős, de azt az üzenetet hordozná, hogy a kormány nemcsak azokat támogatja, akik például az egykulcsos adó miatt amúgy is jobban jártak, hanem a nehezebb helyzetben lévőket is.

A harmadik terület a közösségi közlekedéshez való hozzáférés támogatása. Az állam elvileg a BKV-nak, MÁV-nak és a Volán-társaságoknak megtéríti a kedvezményes jegyárakkal utazók kedvezményét. Azaz, a 65 év feletti nyugdíjasok ingyenességét nem az utazást lebonyolító cégeknek kell állniuk, hanem azt a költségvetés kifizeti számukra. Ezen a címen még idén is 93 milliárd forintot költ el az állam. Az intézet szerint ugyanakkor látni kell azt is, hogy ennek az összegnek maximum a költségvetés teherbíró képességéhez van köze, semmint a tényleges utaslétszámhoz. Amennyiben az állam képes lenne rendbe tenni a közösségi közlekedés rendszerét, akkor csökkenthetné az ezen a jogcímen adott támogatást is, azzal, hogy mérsékli a kedvezményeket, vagy a kedvezményezetti köröket. Ezt egyébként a korábbi rokkantsági nyugdíjat kapók esetében megtette azzal a hibával, hogy a tömegközlekedést biztosító cégek működését nem konszolidálta. Ezáltal hiába takarít meg egyik ágon, más jogcímen valahogy ki kell fizetnie a cégek veszteségeit.

A negyedik terület a szociális intézményrendszer átalakítása lehetne. Ezen a területen kb. 120 milliárd forintot költ el az állam. Ugyanakkor már most is alulfinanszírozott a rendszer, kevés a bentlakásos intézményekben a férőhely. Sem politikai, sem szociálpolitikai értelemben nem lenne racionális, ha kapacitáscsökkentéssel próbálna meg forrásokat kivonni a kabinet. Illetve ez csak egy módon lehetséges, ha az olcsóbb otthonközeli ápolási formákat preferálják inkább. Ezáltal minél tovább megpróbálják a családja közelében „tartani” a rászorulókat, miközben minőségi ellátást biztosítanak számukra. A megtakarítás másik lehetősége, ha a kieső állami pénzeket magánforrásokkal próbálják meg helyettesíteni. Ehhez azonban lehetőséget kell biztosítani arra, hogy kiszámítható módon piaci szereplők is léphessenek a színre – állítja az intézet.

A Policy Agenda becslései szerint 50-60 milliárd forintos megtakarítás elképzelhető ezeken a területeken, de ennek komoly politikai következményei lennének. Éppen a jelentős politikai veszélyek és a minimális megtakarítási lehetőségek miatt a Policy Agenda nem tartja valószínűnek, hogy az EU-IMF tárgyalások során a kabinet egy ilyen átalakítás mellett tenné le a voksát.