Polgármesteri szálat sejt az Együtt a Vizoviczki-ügyben

A Központi Nyomozó Főügyészséghez fordult az Együtt két politikusa. Azt szeretnék tudni: milyen szerepet játszott Bús Balázs fideszes polgármester a Vizoviczki-ügyben?

Az ellenzéki párt két óbudai politikusa, Mihalik Zoltán és Pataki Márton közleményében azt írta, a polgármester neve a sajtóban több alkalommal is együtt jelent meg Vizoviczki Lászlóéval, akit bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolnak. A megjelent – ügyészségi jegyzőkönyvekre hivatkozó – hírek szerint Varga István, Vizoviczki korábbi bizalmasa és maga Vizoviczki is tett vallomást Bús Balázs polgármesterrel és a III. kerületi önkormányzattal kapcsolatban.

Az Együtt politikusai szerint ha a megjelent információk helytállóak, azok egyértelműen hivatali vesztegetésre utalnak.

Mivel a Vizoviczki által működtetett szórakozóhelyek jelentős része a III. kerületben volt található, a közvéleményben joggal vetődik fel a feltételezés, hogy vesztegetésekre az illetékes önkormányzatban is sor kerülhetett – állítják az ellenzéki politikusok. Akik azt kérdezik az ügyészségtől: tanúként vagy gyanúsítottként kihallgatta-e a rendőrség vagy az ügyészség Bús Balázst vagy az önkormányzat bármely egykori vagy jelenlegi munkatársát? Rákérdeznek továbbá, vizsgálta-e a főügyészség, hogy milyen eljárásokat folytatott az óbudai önkormányzat Vizoviczki érdekeltségeivel kapcsolatban.

Bús Balázs válasza

A III. kerület polgármestere nyílt levélben reagált a vádakra. Azt írja: "a szigeti diszkók ügyében Tarlós István polgármestersége idején mint alpolgármester találkoztam először, ekkor kért fel ugyanis az Ön által vezetett MSZP frakció közbiztonságért felelős alpolgármestere, Pető György úr, hogy vegyek részt egy hangpróbán a Harrer Pál utcai társasház egyik lakásában. A diszkók okozta zaj az egyik legnagyobb lakossági felháborodást kiváltó témává vált a későbbiekben is, ennek és korábban Önt (Mihalik Zoltánt - a szerk.) is foglalkoztató Sziget Kft. által szervezett Sziget fesztivál zajkibocsátása kapcsán többször kellett a hivatlanak eljárást indítania. Hatósági engedélyezési, ellenőrzési eljárásokban én személy szerint soha nem vettem részt, szívességet soha nem tettem egyetlen "szigeti" gazdasági társaságnak sem, de amennyiben Ön erről más információkkal rendelkezik, kérem, hogy hozza nyilvánosságra, vagy a sunyi célozgatás helyett tegyen határozott feljelentést."

Bús megjegyezte: a történet gyökerét 210. tájékán kell keresni, amikor tudomására jutott, hogy az egyik óbudai társasház üzlethelyiségében Amsterdam shop néven dizájnerdrogokat árusító üzlet nyílt. Emiatt hatósági eljárást kezdeményezett, ennek következményeként ideiglenesen be is záratták a boltot. Bús szerint ezzel sikerült kivívnia a kábítószer-maffia haragját, ezért úgy véli, csak idő kédése volt, mikor próbálnak rajat revansot venni. A polgármester azt írta, "többek szerint" a Vizoviczki-ügy kiváló apropójául szolgál ennek az akciónak, még akkor is, ha különböző bűnözők kétes módon "kiszivárogatott" vallomását veszik alapul mindehhez, amely vallomásokat egyébiránt az ügy természetéből adódóan nem ismerek, de az Együtt politikusai valamilyen módon igen. Bús Balázs hozzátette azt is, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség azt közölte az önkormányzattal, hogy "a Vizoviczki László és társai ellen folyó büntetőeljárást terheltjei között nem szerepel a Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer önkormányzatánál dolgozó köztisztivselő.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.