Polgármestere és költségvetése is van Salgótarjánnak

Elfogadta Salgótarján idei költségvetését csütörtökön a város közgyűlése. A rendkívüli ülésen letette az esküt Fekete Zsolt, a város új polgármestere, és megválasztották az alpolgármestert.
A zsúfolásig megtelt közgyűlési teremben az ülés elején esküt tett Fekete Zsolt (MSZP-DK-Városlakó Egyesület) polgármester, aki nagy fölénnyel nyerte meg február 28-án a szocialista Dóra Ottó polgármester halála miatt kiírt időközi önkormányzati választást.

Hiller István (MSZP), az Országgyűlés alelnöke arról beszélt, hogy azon a vasárnapon az egész ország Salgótarjánra figyelt, a város pedig "országos ünnepet ült". "Aki demokrata, büszke önökre" - mondta. Hozzátette, reméli, hogy a város érdekében összefogva képviselő, polgármester és testület egyaránt szem előtt tartja azt, amit a város szavazópolgárainak meghatározó többsége egyértelműen akart, és azt kívánta, a vitákat lezárva együtt tudjanak dolgozni a fejlődésért, a sikerért.

Szabó Sándor kormánymegbízott azt mondta, a kormányhivatal az összes lehetséges segítséget megadja a munkához, mint tették eddig is, és a baloldal "Menjünk tovább!" választási szlogenjére utalva fontosnak nevezte, hogy "együtt menjünk tovább".

Skuczi Nándor (Fidesz-KDNP), a Nógrád megyei önkormányzat elnöke arra hívta fel Fekete Zsolt figyelmét, hogy övé a salgótarjáni polgárok többségének bizalma és övé a salgótarjániak egészéért való felelősség. A várost építő, a fejlődését szolgáló, a salgótarjáni családok helyzetét támogató munkájuk során minden, az értékrendünkkel nem ütköző cselekvésükben számíthatnak támogatásunkra, tevékenységüket folyamatosan figyelemmel fogjuk kísérni - mondta.
Az ülésen részt vett Becsó Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője is.

Fekete Zsolt az eseményen egyebek mellett Dóra Ottó korábbi polgármester szavait idézte: vissza kell térni a politika szó eredeti jelentéséhez, ami azt jelenti, hogy részt veszünk a város ügyeiben, teszünk a városért. Azt mondta, számára mindig fontos marad a kompromisszumkészség, és Salgótarján minden lakójának együttműködésére éppúgy számít, mint az országos és a megyei szervekkel, vezetőkkel, képviselőkkel folytatott közös munkára. Beszédét azzal zárta: "megyünk tovább, Salgótarján!"

A közgyűlés elfogadta a város idei költségvetését. Salgótarján egyensúlyosan beterjesztett 2016. évi költségvetésében 2,6 milliárd forintot különítettek el felhalmozási célra, ezen belül 2,4 milliárdot közvetlen beruházásokra és felújításokra. A likviditási hitellel korrigált bevételi főösszeg 9 milliárd 298 millió forint. Helyi adóbevételből 1,5 milliárd forinttal számolnak.

Fekete Zsolt a büdzséről elmondta: a tervezett projektek megvalósításuk esetén erőteljes vagyonnövekedést eredményeznek, a beruházások és felújítások révén a város jelentős fejlődést fog elérni, vagyona bővül.

Közölte, január elsején a pénzintézetekkel szembeni adósságállomány 267 millió forint volt, ami tízéves futamidejű hitelekből áll.

Általánosságban a polgármester úgy értékelte, hogy a nagy ellátási feladatokhoz a szükséges pénz a költségvetésben rendelkezésre áll, ugyanakkor a felhasználható források korlátozottsága miatt az intézmények, társaságok vezetőitől a hatékonyabb, takarékosabb gazdálkodást, az előirányzati korlátok betartását várják el.

A költségvetés tárgyalása fél óráig sem tartott. A Fidesz-KDNP-frakció előzetesen jelezte, hogy tagjai nem fogadják el, mert a büdzsé szerintük nem valós számokat és jelentős megszorításokat tartalmaz. A Jobbik képviselője is azt közölte, hogy nem támogatja a javaslatot az elvonások miatt.

A büdzsét végül kérdés, észrevétel, vita nélkül, 8 igen szavazattal, 6 nem ellenében fogadták el.

A képviselők csütörtökön egyhangúlag megválasztották Huszár Mátét (MSZP) Salgótarján alpolgármesterévé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér