Pokornit sajnálkozásra ítélte a bíróság

A Fővárosi Bíróság csütörtökön hozott nem jogerős ítéletében arra kötelezte Pokorni Zoltánt, a Fidesz alelnökét, hogy sajtótájékoztatón "fejezze ki sajnálkozását" azért, mert egy korábbi állításaival megsértette Szilvásy György volt titokminiszter jó hírnevét.

Az alperes Pokorni Zoltán 2007. október 3-án tartott sajtótájékoztatóján valótlanul állította, miszerint Szilvásy György arra utasította titkárát, hogy fenyegesse meg a HVG Online szerkesztőjét. Ezzel megsértette a felperesnek a jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait - hangzott el az ítéletben.

Pokorni Zoltán
Pokorni Zoltán

A bíróság kötelezte Pokorni Zoltánt, hogy elégtételként az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül összehívott sajtótájékoztatón ismertesse az ítélet rendelkező részét és "a megállapított jogsértésért fejezze ki sajnálkozását". A Fővárosi Bíróság ezt meghaladóan a felperes Szilvásy keresetét elutasította.

Az indokolásban elhangzott, az alperes Pokorni állítását az eljárás során nem sikerült bizonyítani. Az ítélet ellen 15 napon belül lehet fellebbezni.

Szilvásy György egymillió forint nem vagyoni kártérítést követelt Pokorni Zoltántól a 2007. október 3-ai sajtótájékoztatóján elhangzottak miatt. A felperes azt sérelmezte, hogy a Fidesz alelnöke akkor azt mondta róla: telefonon fenyegetéssel próbálta rávenni a 2007. szeptember végén a hvg.hu-nak nyilatkozó Topolánszky Ákost véleménye elhallgatására, valamint munkatársával felhívatta Hirschler Richárdot, a hírportál vezetőjét, akit megfenyegettetett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.