Pokorni aggódik a tankönyvek miatt

Rövidesen, akár napokon belül megjelenhet a tankönyvrendelet, amelyet a közigazgatási és igazságügyi, a nemzetgazdasági, valamint az emberierőforrás-miniszter együttesen jegyez majd - jelentette be Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának ülésén kedden Budapesten.

Elmondta, a már kész szöveg a nemzetgazdasági miniszter asztalán van, az ő aláírására várnak. Utalt arra, hogy a jogszabállyal az a céljuk, hogy a tankönyvterjesztés és -ellátás átláthatóbbá váljon. Hangsúlyozta: minden diák névre szólóan megkapja szeptemberben a tankönyvcsomagját, az Oktatási Hivatal pedig kedden teszi közzé a tankönyvjegyzéket.

Kiemelte, hogy az ingyenes tankönyveket felmenő rendszerben vezetik be, szeptembertől az első osztályosok kapják meg. Ezenkívül több évig használható úgynevezett tartós tankönyvekből is tanulhatnak majd a tanulók, ugyanakkor "az államnak be kellett látnia", hogy munkatankönyveket, munkafüzeteket nem lehet több évig használni. A tartós tankönyveknél szabály, hogy az iskolai könyvtárban helyezzék el őket - tette hozzá.

Gloviczki Zoltán közölte: március 31-ig kell leadni a rendeléseket a tankönyvekre, az iskoláknak pedig májusig lehetőségük van pótrendelésre, hogy az akkorra elkészülő új kerettantervekhez szóló tankönyveket is rendelhessenek az iskolák. Hozzátette: a kerettantervek egy része rendeleti szinten még nem jelent meg, többek között ide tartoznak a nemzetiségi tantervek, de ez szerinte nem jelent problémát, mert erről az országos kisebbségi önkormányzatokkal egyeztettek.

A helyettes államtitkár rámutatott: az oktatást felügyelő miniszter hirdeti ki az egyes tankönyvekre szóló pályázatokat, és jóváhagyási joga is van a tankönyvek forgalomba hozása előtt. Beszámolt arról is, hogy az engedélyezési eljárások egyszerűsödtek, a digitális tananyagokat pedig egyszeri, a korábbinál sokkal kevesebb eljárási díj befizetésével lehet akkreditáltatni.

Megemlítette, hogy a hamarosan megjelenő rendeletben szólnak "a tankönyvek gyakorlati beválásáról" is, amelynek megfelelően tízéves használat után ráírhatják egy tankönyvre, hogy "ez a gyakorlatban bevált", de elvi lehetőség arra is van, hogy ennek ellenkezőjét jegyezzék be egy rosszabbul sikerült kiadványba.

Kitért arra, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának fennhatósága alá került cég, a Könyvtárellátó Kft. (Kelló) a tankönyvkiadók és az iskolák között tölt majd be összekötő szerepet, így az iskolák nem közvetlenül a piaci szereplőkkel, a kiadókkal állnak kapcsolatban, ugyanis ez a vállalat szerződik a kiadókkal és az iskolafenntartókkal, és az iskolai tankönyvfelelős díjazását is a Kelló állja.

Gloviczki Zoltán kérdésre elmondta: a tankönyvrendelethez minden fontos érintett előzetesen hozzászólhatott. Hozzáfűzte, a pályázatok eredményeként nem születnek majd az eddigiekhez képest "szögesen ellentéses" új tankönyvek, ugyanis a meghatározó tantárgyak esetében alapvetően két-három tankönyvből választanak a diákok. A tankönyvkiadáshoz kapcsolódó konkrét állami beruházásként említette az országos informatikai rendszerek bővítését, valamint a Kelló megrendelő felületének elkészítését, ezt uniós támogatásból fejlesztették ki.

Pokorni Zoltán, a bizottság fideszes elnöke hozzászólásában egyebek mellett arról beszélt, hogy a tankönyvrendelés határidejét "március 31-ig kitolták, de úgy tűnik, az is kevés lesz". Megfontolásra javasolta, hogy a Kelló az első évben kizárólag a terjesztést kontrollálja, és csak az ezt követő tanévben bonyolítsa le a tényleges terjesztést. Megjegyezte: egyszerre "három dolog csúszott egybe" időben, mégpedig az iskolák állami kézbe vétele, a kerettantervek miatti tankönyvátdolgozások, illetve a Kelló új struktúrájának gyakorlatba ültetése, s ezt "aggodalommal látjuk".

Sós Tamás szocialista képviselő annak a véleményének adott hangot, hogy nincsenek meg annak a feltételei, hogy a 2013-2014-es tanév kezdetén időben kapják meg a gyermekek a tankönyveket.

Osztolykán Ágnes független képviselő, az LMP politikusa, aki egyetértett szocialista képviselőtársával, nagy gondnak nevezte a sietséget, ugyanakkor kérdésként vetette fel, hogy vannak-e olyan tankönyvkiadók, amelyek több információval rendelkeznek a többinél, s emiatt előnyt élveznek.

Szarvas-Ballér Judit, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének elnöke arra emlékeztetett, hogy "a kerettantervek óriási csúszással jöttek ki", a kiadók számára pedig emiatt lehetetlenné vált az, hogy "kiérlelt tananyagtartalmakkal jelenjenek meg az új kerettantervek szerinti évfolyamokon". Lehetetlennek nevezte egyúttal, hogy tavasz végéig a tankönyvjegyzékben megjelenjenek azok a kiadványok, amelyekből az iskolák választhatnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.