PM: törvénysértő a Kövér által kiszabott büntetés

A Párbeszéd Magyarországért (PM) véleménye szerint Kövér László házelnök törvénysértő módon járt el, amikor 50 illetve 185 ezer forintra büntette a szervezet két politikusát. A két érintett, Karácsony Gergely és Szilágyi Péter levélben fordult az Országgyűlés elnökéhez.

A két független képviselő azért kapta a büntetést, mert egy "Loptok, csaltok hazudtok!" feliratú táblát mutatott fel a kormánypárti politikusoknak az ülésteremben.

Kövér László a pénzbírságról szóló javaslatát azzal indokolta, hogy a két ellenzéki képviselő az Országgyűlés rendjét súlyosan sértő magatartást tanúsított. A Szilágyi Péterre kivetett 185 ezer forintot azzal magyarázta, hogy a politikus a Ház jegyzőjeként nagyobb felelősséggel tartozik.

Szabó Tímea, aki az esetre reagálva Szilágyi Péterrel tartott szerdán sajtótájékoztatót, azt mondta, a házelnök törvénysértően járt el. A politikus hangsúlyozta: az országgyűlési törvény kimondja, hogy a képviselők a bíróság vagy a hatóság előtt nem vonhatóak felelősségre a képviselői megbízatással összefüggő véleménynyilvánításuk miatt.

Szilágyi Péter és Karácsony Gergely ezért levelet küld a házelnöknek, amelyben arra hivatkoznak, hogy a házelnök megsértette a mentelmi jogukat - közölte. Egyúttal felkérik Kövér Lászlót, hogy adja át az ügyet az Országgyűlés mentelmi bizottságának - tette hozzá.

Ha a házelnök nem tesz eleget a törvényben foglaltaknak, akkor a Párbeszéd Magyarországért az Emberi Jogok Európai Bíróságához fog fordulni - jelentette ki.

Szilágyi Péter felhívta a figyelmet, hogy az országgyűlési törvény csak arra terjed ki, hogy a jegyzőknek pártatlanul kell segíteni az ülés vezetését. Hangsúlyozta, hogy az ügyben viszont nem jegyzőként, hanem képviselőként fejtette ki véleményét.

Szabó Tímea a tájékoztatón arra is kitért, hogy a Heti Válasz a trafiktörvény kapcsán interjút készített Lázár Jánossal. Ebben a Miniszterelnökséget vezető államtitkár arról is beszél, hogy szerinte Hadházy Ákosnak, a Fidesz szekszárdi helyi képviselőjének állításai sem bizonyítják, hogy valóban csalás történt. "Horváth István polgármester az egyeztetés lehetőségét kínálta fel képviselőtársainak egy megbeszélés alkalmával, és megkérdezte a véleményüket a helyi pályázókról. Ezt a beszélgetést képviselőtársunk - a bizalom és a párton belüli együttműködés jegyében - hangfelvétellel rögzítette. Ha csupán ennyi történt, abban nem látok kivetnivalót, ugyanis a pályázatokról nem a polgármesterek döntöttek, hanem a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. világos és méltányos szakmai szempontrendszer alapján" - áll a szövegben.

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért követeli, hogy hozzák nyilvánosságra ezt a hangfelvételt - jelentette ki Szabó Tímea.

Egy más témában feltett kérdésre Szabó Tímea úgy válaszolt, hogy a Közgép székhelyénél tartott tavaly nyári demonstráción részt vevő PM-es politikusok lemondanak a mentelmi jogukról.

Hatan a PM-ből, ketten az LMP-ből

A bíróság nyolc korábbi LMP-s, a frakció megszűnése óta már független képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte a parlamenttől. Közülük hatan: Karácsony Gergely, Jávor Benedek, Dorosz Dávid, Scheiring Gábor, Szabó Rebeka és Szilágyi László jelenleg a PM-hez tartozik, míg Vágó Gábor és Szél Bernadett továbbra is az LMP színeiben politizál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.