PM: a kormány "bedöntötte" a hulladékszolgáltatást

A Párbeszéd Magyarországért (PM) véleménye szerint a kormány "bedöntötte" a teljes hulladék-közszolgáltatást, de nem épített fel helyette új rendszert.

Szilágyi László független képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kabinetet, hogy tegyen rendet a közszolgáltatások piacán.

A PM politikusa arról beszélt, hogy a ciklus utolsó parlamenti napján a kormány olyan törvényt "nyomott át", amely alapján katasztrófahelyzetben vagy járványveszély esetén kényszerszolgáltatót lehet kijelölni.

Szilágyi László közölte: a kabinet korábban azt szerette volna, hogy csak önkormányzati többségű szolgáltatók foglalkozhassanak a hulladékgazdálkodással. Szavai szerint miközben a kormány ezt nagyjából elérte, addig "fúrta-faragta" a hulladékgazdálkodási szabályokat és annyi árfelhajtó tényezőt léptetett be a rendszerbe, hogy úgy tűnik, egyetlen cég sem akar közszolgáltató lenni.

Felszólította a kabinetet, hogy azonnal tegyen rendet a hulladékgazdálkodási közszolgáltatások piacán, legalább a régi állapotokat állítsa vissza, és engedje oda azokat a cégeket, amelyeknek megvannak az eszközeik és a szükséges szakértelmük.

Hangsúlyozta, hogy a PM szerint a rezsicsökkentési próbálkozások sikertelenek lesznek. A szervezet ehelyett inkább arányos és differenciált hulladékdíj bevezetését javasolja - közölte.

Az Országgyűlés július 5-én, a ciklus utolsó napján döntött arról, hogy lesz úgynevezett ideiglenes, illetve szükségellátás a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásban. Pintér Sándor belügyminiszter sürgős eljárásban megtárgyalt, majd elfogadott javaslata azt orvosolta, hogy nem volt arra az esetre szabályozás, ha egy településen a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás átmenetileg szünetel.

Az elfogadott szabályozás értelmében ilyen esetben az illetékes állami szerv a szolgáltatás ideiglenes ellátására kijelöl egy szolgáltatót a hulladékgazdálkodási engedéllyel, illetve hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedéllyel rendelkezők közül.

Szükségellátást pedig akkor kell alkalmazni, ha a közszolgáltatás szünetelése miatt felhalmozódott hulladék egészségügyi kockázatot jelent.

A Fidesz-frakció az MTI-hez eljuttatott közleményében Szilágyi László szavait úgy kommentálta, a rezsicsökkentés elleni heves harcban "a Bajnai Gordon által dróton rángatott" PM valótlanságokat terjeszt.

A kormánypárti képviselőcsoport közölte: július 1-jétől a rezsicsökkentési programban újabb hat szolgáltatás, köztük a szemétszállítás ára csökkent. Így már csak a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szolgáltatók.

A Fidesz-kormány célja, hogy olcsóbb, átláthatóbb és országszerte egységes legyen a szemétszállítás díja, ezáltal csökkenjen a lakosság kiszolgáltatottsága, hiszen eddig óriási eltérések és aránytalanságok voltak az ország különböző pontjain az árakban - írták, hozzátéve azt is, hogy a szolgáltatók gyakran visszaéltek erőfölényükkel.

Emlékeztettek arra, hogy 2014-től kizárólag nonprofit gazdasági társaság végezheti majd a szemétszállítást, és ennek díja teljes egészében arányos kell, hogy legyen az elvégzett munkával és az elvitt szemét mennyiségével. Azokon a településeken, ahol a szolgáltató nem vállalja nonprofit alapon a szemétszállítást, az állam gondoskodik a szolgáltatás zavartalanságáról, hatósági eljárás keretében közérdekű szolgáltatót jelöl ki a hulladékgazdálkodási engedéllyel, illetve a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedéllyel rendelkezők közül - tájékoztatott a Fidesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.