PM: Ózdon kiszorítják a szegényeket az önkormányzati lakásokból

A Párbeszéd Magyarországért szerint Ózdon "egy botrányos lakásrendelettel" kiszorítják a városból a szegényeket.

Az ellenzéki párt szóvivője, Tordai Bence keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, Janiczák Dávidnak, a település jobbikos polgármesterének "feltett szándéka, hogy az Ózdon élő szegényeket és különösen a cigányokat megregulázza, akár rászolgáltak erre, akár nem".

Közölte, a korábbi lakásrendelet megváltoztatása miatt most könnyebb kilakoltatni az önkormányzati lakások "kellemetlennek titulált" bérlőit és változtak az új bérlők kiválasztásának szabályai is. Amíg korábban a polgármester évi öt bérlőt választhatott ki, ma korlátlan hatalma van ebben a kérdésben - fejtette ki Tordai Bence.

Hozzátette: Ózdon körülbelül ezer önkormányzati bérlakás található, és a polgármester azt mondta neki, hogy ezeknek a bérlőit fokozatosan le fogják lecserélni. Amíg ilyen "szegény- és romaellenesség tapasztalható a vidéki jobbikosok által vezetett városokban", addig a PM fel fog lépni ezekben az ügyekben - mondta Tordai Bence.

A szóvivő a parlamentben tartott sajtótájékoztató végén szóváltásba keveredett az általa elmondottakat végighallgató Apáti István jobbikos képviselővel, aki jogi lépéseket helyezett kilátásba és azt mondta neki, hogy költözzenek Ózdra, "ne Pestről, meg ne Budáról okoskodjatok".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.