PM: A KDNP önigazolása a vasárnapi zárva tartás

A Párbeszéd Magyarországért (PM) véleménye szerint a vasárnapi zárva tartásról szóló jogszabállyal a "Fidesz oldalkocsija, a KDNP" saját létezését akarta bizonyítani- erről a párt társelnöke, Szabó Tímea beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az eseményen részt vett Mach Péter, a PM elnökségi tagja, aki azt mondta, nem szabad egyoldalúan rákényszeríteni az emberekre a vasárnapi zárva tartást, a kérdésben csak a munkavállalókkal és a munkaadókkal történő előzetes egyeztetés után lehetne előrébb lépni. Hangsúlyozta: a javaslatnak jelentős gazdasági kockázatai is vannak, mert fennáll annak a veszélye, hogy nagy arányban bocsátanak el dolgozókat a kereskedelemben.

A független Szabó Tímea az eseményen gyalázatosnak nevezte a köznevelési törvény módosítását, mert véleménye szerint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a civilek és az ellenzéki pártok kérésére sem vonta vissza a szegregáció lehetőségét biztosító indítványát. Úgy fogalmazott: "ne dőljön be senki az utolsó pillanatban betolt kormánypárti módosítónak", továbbra is Balog Zoltán "lehetősége lesz az, hogy szegregáljon", annak ellenére, hogy ez szemben áll a magyar és az uniós jogszabályokkal is.

A PM azt is a leghatározottabban elutasítja, hogy a látványsportágak - a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong - esetében a társaságiadó-kedvezmény (tao) pénzeket kiveszik az információszabadságról szóló törvény hatálya alól - közölte. A képviselő hangsúlyozta: pártjuk ezért Áder János köztársasági elnöktől kéri majd, hogy ne írja alá a törvényt, miközben az ombudsmanhoz fordulnak, hogy indítson vizsgálatot.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.