Schmitt négy évig fektette a doktoriját?

Újabb ellentmondást tárt fel Schmitt Pál kisdoktori értekezése kapcsán az Index. A portál értesülése szerint az államfő disszertációja már 1988-ban elkészült, s eredetileg ugyanaz volt a címe, mint Nikolaj Georgiev és egy másik bolgár sportkutató, Hristo Meranzov 1985-ben megjelent tanulmányának.

Csaknem négy évvel Schmitt Pál kisdoktori disszertációjának megvédése előtt, 1988 szeptemberében olyan cikk jelent meg az Állami Ifjúsági és Sporthivatal lapjában, a Labdarúgásban, amely múlt időben, mintegy kész munkaként említi a doktori disszertációt – írja az index.hu.

A havilapban megjelent kétoldalas cikk címe Labdajátékok az olimpiákon, és Schmitt Pál beszél benne a csapatsportokról. „Schmitt Pál, a MOB főtitkára, a NOB magyar tagja Az olimpiai program elemzése címmel készítette doktori disszertációját, tehát a téma szakértő ismerője. Ismertetőjét a definícióval kezdte: tulajdonképpen mit is nevezünk csapatsportnak” – így vezeti fel a cikk Schmitt mondanivalóját.

Schmitt disszertációjának végleges változatán dátumként 1992 májusa szerepel, a bírálatok pedig 1992 júniusában készültek. Az, hogy a doktorinak létezett már egy változata 1988 szeptemberében is, ellentmondani látszik annak, amit a keletkezési körülményekről Schmitt korábban mondott. A disszertáció készítéséről Scmitt Kő András sportújságírónak beszélt a 2005-ben megjelent Vendégségben: Schmitt Pál című könyvben.

„Amikor anyuka meghalt, megfogadtam, hogy doktori címet szerzek. »Minden szép, minden jó körülötted – mondta egyszer –, de úgy szeretném, ha dr. Schmitt Pál lennél.« Egyik fülemen bement, a másikon kijött. Gondoltam, ez úgyis lehetetlen, nekem sohasem lesz rá időm. De amikor meghalt, eldöntöttem, hogy le fogok doktorálni. Közben azonban már NOB-tagként, 1992-ben jött az első olimpiám, egy évvel korábban beválasztottak a végrehajtó bizottságba. Akkor neveztek ki spanyol nagykövetnek, és erre a megbízatásra készültem. A Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként szintén akadt tennivalóm, és mindezek dacára ledoktoráltam filozófiatörténetből. Kisdoktorim van a Testnevelési Egyetemen” – idézte a könyvet korábban a hvg.hu.

Tény ugyanakkor, hogy a dolgozat sokat változott az 1988-as verzióhoz képest, hiszen a felhasznált szakirodalom 21 tételes jegyzékében több, 1988 után megjelent forrás is szerepel. Ilyen például az Olimpiai Charta 1991-es verziója vagy Klaus Heinemann szintén 1991-ben megjelent tanulmánya, amelynek hosszú részletei köszönnek vissza szinte szó szerint a Schmitt-doktoriban.

Az 1988-as állapothoz képest a cím is változott, a doktori végleges változatának „Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése” címet adta Schmitt. Érdekesség, hogy az 1988-as újságcikkben említett egyszerűbb cím, „Az olimpiai program elemzése”, megegyezik annak a munkának a címével, amelyet 1985-ben jelentetett meg Nikolaj Georgiev és egy másik bolgár sportkutató, Hristo Meranzov.

Az Analysis of the Olympic Programme című munkából a hvg.hu szerint közel egy oldalnyi szöveget emelt át doktorijába Schmitt. Szerepel is Schmitt szakirodalom-jegyzékében, igaz, pontatlan magyarra fordítással, Az olimpiai program értékelése címen.

Nikolaj Georgiev másik, 1987-ben befejezett tanulmányából – ahogyan azt a hvg.hu feltárta - mintegy 180 oldalnyi terjedelemben vehetett át Schmitt hosszú mondatokat, bekezdéseket. A plágiumügy kirobbanása után a Köztársasági Elnöki Hivatal azzal utasította vissza a vádakat, hogy Schmitt Nikolaj Georgievet személyesen, jól ismerte, és kutatásaik során több résztéma megtárgyalása során együttműködtek. Az 1988-as újságcikkben Schmitt nem említi sem Georgievet, sem azt, hogy bárkivel együtt dolgozott volna, a doktorija megírásáról egyáltalán nem mesél.

A csaknem négyéves várakozás miértjére is választ adhat a Semmelweis Egyetem tényfeltáró bizottságának jelentése, amely március 28-ra készül el. Tóth Miklós, a Semmelweis Egyetem testnevelési és sporttudományi karának dékánja januári sajtótájékoztatóján ugyanis azt mondta: a bizottság feladata, hogy "minden részletében" feltárja Schmitt "doktori eseményének" részleteit.

Az eredmény bejelentésének forgatókönyvéről egyelőre nem sokat lehet tudni. A Semmelweis Egyetem az Index megkeresésére megerősítette, hogy a tényfeltáró bizottság munkájával kapcsolatos eredményekről március 28-án adnak tájékoztatást, sajtóesemény formájában, ahol a bizottság tagjainak nevét is megismerhetjük. (A január végén felállt öttagú bizottság tagjainak nevét eddig nem hozták nyilvánosságra, arra hivatkozva, hogy így biztosítják munkájuk zavartalanságát.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.