Hír TV: plágiumgyanú egy MSZP-s képviselő doktorijában

Sós Tamás szocialista országgyűlési képviselő doktori disszertációjának jelentős része mások korábbi tudományos munkáiból származik - állítja a Hír TV Célpont című műsora.

Sós Tamás dolgozatában 68 olyan rész található, amelyet forrásmegjelölés nélkül használt fel a szerző. A műsor birtokába került levelezésből az is kiderült, kik segítették az MSZP-s képviselőt a disszertáció megírásában.

Sós Tamás szocialista országgyűlési képviselő 2010-ben az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara Neveléstudományi Doktori Iskoláján szerezte doktori címét. Jelenleg a Budapesti Gazdasági Főiskola adjunktusa, s tagja az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának is. Önéletrajza szerint summa cum laude doktorált. A Célpontban elhangzott, hogy az észak-magyarországi szakképzés helyzetéről szóló disszertációban 68 olyan rész van, amelyeket forrásmegjelölés nélkül, mások korábbi tudományos munkáiból emelt át a szerző.

„Már elég régen írtam, elég sokat átfogalmaztam, de tudom, hogy a panalopuloszos részt én fordítottam angolból, tehát az az én fordításom, és egyértelműen szerepel Sós úréban szóról szóra. Nem tudom, miért nem írta oda a forrást, hogyha már átvette” – mondta dr. Hajdú Zita.

A Célpont olyan tanulmányt is talált, amelyből meglátásuk szerint teljes oldalakat átvett Sós Tamás. André Lászlóné és Kerékgyártó László egy 2007-es művéből például több oldal is szerepel a disszertációban. Bár a levelezésből az is kiderül, hogy a doktori védés bírálóbizottságának tagja, Zachár László hónapokkal a disszertáció leadása előtt olvasta és ki is javította Sós művét, a szocialista képviselő azt mondja, egyedül írta a doktoriját. Állítja: a kutatási rész, amely a dolgozat egynegyede, az ő munkája, a dolgozat nagy részét kitevő szakirodalmi áttekintésről viszont nem hajlandó beszélni.

Eljárás indul

Az ELTE várhatóan eljárást indít az ügyben. „Amennyiben gyanúként felmerül bármilyen dolgozat – már megvédett disszertáció – kapcsán, hogy lehettek benne ilyen szövegrészek, akkor hivatalos eljárás indul. Az adott intézmény doktori tanácsa jár el ebben. Hogy utána mi történik, az már részletesen ismert a magyar közéletben, a Semmelweis Egyetem szép példát adott az elmúlt években, hogyan kell ezt egy jó egyetemnek végigvinnie” – fogalmazott dr. Fábri György egyetemi docens. Vagyis ha bebizonyosodik a plágium, az egyetemnek el kell vennie a doktori címet Sós Tamástól. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.