Plágiumbotrány: Schmitt nem adja fel

Bíróságon támadja meg a doktori címének visszavonásáról hozott SOTE-döntést a volt köztársasági elnök – értesült az Index.

Két lépést is tett a volt köztársasági elnök a Semmelweis Egyetem szenátusának döntése ellen, amelyben a testület visszavonta Schmitt Pál doktori címét – olvasható az Indexen. A volt államfő felülbírálati kérelmet is benyújtott a határozat ellen, és bírósági felülvizsgálatot is kért.

Az egyetem sajtóosztályának közlése szerint a felülbírálati kérelem április 13-án érkezett, az elbírálást megkezdték.

A Fővárosi Törvényszékre május 4-én nyújtott be keresetet Schmitt Pál a szenátusi határozat bírósági felülvizsgálata miatt. A keresetet a Fővárosi Törvényszék továbbította a Semmelweis Egyetemnek, az intézmény pedig eleget tett a végzésben foglalt irattovábbítási kötelezettségének.

Az egyetem szenátusa március 29-én vonta vissza Schmitt Pál doktori címét, aki az ügy folyományaként, április 2-án mondott le hivataláról. Döntését azzal magyarázta, plágiumügye megosztja a nemzetet, noha államfőként annak egységét kell kifejeznie. Ugyanakkor etikátlannak és jogszerűtlennek minősítette, hogy a Semmelweis Egyetem szenátusa visszavonta doktori címét, mondván, hogy ezt csak bíróság tehette volna meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.