Pintér szerint visszaszorulóban van a korrupció

Visszaszorulóban van a korrupciót elősegítő magatartásforma, jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara budapesti rendezvényén tartott beszédében csütörtökön.

A belügyminiszter a korrupció elleni kormányzati lépésekről szólva arról beszélt, hogy a rendőrségnél létrehozott Nemzeti Védelmi Szolgálat munkájának eredményeképpen sikerült olyan belső korrupciós hálózatokat megszüntetni a rendvédelmi, hivatásos állományon belül, amelyek korábban fedésben voltak.

Hozzátette: az Egyesült Államok gyakorlatához hasonlóan a szolgálat provokációt is végrehajthat, vagyis írásos előkészület után, ügyészi kontroll mellett pénzt ajánlhat fel. Mint mondta, a korrupcióellenes küzdelemben a Belügyminisztérium nem csak "befelé dolgozik", ugyanezek a célok az államigazgatás területén is, ugyanakkor annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a "különféle kutatási eredmények alapján, visszaszorulóban van az a magatartási forma, amely korrupció elősegítését tette korábban lehetővé".

Pintér Sándor szintén fontosnak nevezte a bürokrácia visszaszorítását a közbeszerzések és az állami megrendelések teljesítésének területén. Beszélt a kormány közbiztonság érdekében tett lépéseiről, amelynek eredményeképpen például a bolti lopások 40 százalékkal szorultak vissza.

Kiemelte, hogy a kistérségekben fokozták a rendőri jelenlétet, egy térségben egy nap többször is megfordulnak a rendőrök, és napi kapcsolatot tartanak az iskolaigazgatókkal, tanárokkal, egyházi személyekkel, polgármesterekkel, hogy megismerjék a problémákat és ha kell intézkedjenek.

Pintér Sándor a hajléktalankérdésről azt mondta: egyrészt szeretnének erőt mutatni ebben a kérdésben, így például megtisztítani az aluljárókat, másrészt viszont "túlélési pontnak" nevezett központokat hoznak létre, ahol melegedőket, hálóhelyeket és élelmiszert biztosítanak a hajléktalanoknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.