Pintér ötven milliárdot ígér az önkormányzatoknak

Jövőre 50 milliárd forint lesz az önerőalap, az a keret, amelyet az önkormányzatok az európai uniós pályázatokhoz használhatnak fel - mondta Pintér Sándor belügyminiszter pénteken Magyarnándorban.

Pintér Sándor a nyugat-nógrádi térség polgármestereivel folytatott megbeszélést követő sajtótájékoztatón közölte: tavaly is többletforrást biztosított a kormány az uniós önerőalaphoz.

Miután még nem kapták meg az igényeket, a tárcavezető nem tudta megmondani, lesz-e olyan terület, amelyre nem jut támogatás - mondta, hozzátéve: szeptemberben már ismertek lesznek az adatok.

Jövőre ez az összeg biztosan lesz 50 milliárd forint, és vannak különböző célok még az idei esztendőre, így például még ebben az évben 25 milliárd forinttal járul hozzá a kormány a víz arzénmentesítéséhez, ez főleg az alföldi területeket érinti - közölte Pintér Sándor.

A belügyminiszter azt is elmondta: a következő egy-két hétben felkeresik majd a minisztériumban azok a polgármesterek, akik a pénteki megbeszélésen nem tudták feltenni a kérdéseiket.

A találkozót szervező Sándor István, Magyarnándor független polgármestere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tanácskozáson a belügyminiszter konkrét segítséget ígért az energiamegtakarítási programhoz kapcsolódóan. Szó volt többek között arról, hogy az elmúlt ciklusokban felhalmozott adósságok miatt a működőképesség határára sodródtak az önkormányzatok, és körbetartozásuk már az intézmények működését is veszélyezteti. A miniszter azt ígérte, hogy megvizsgálja a helyzetet.

Elhangzott, hogy a polgármesterek szükségesnek tartják az önkormányzati rendszer átalakítását, de felvetették, hogy egyes esetekben meg kell szüntetniük a jelenlegi társulásokat, és új társulásokat kell létrehozniuk, mivel azok nem léphetik át az újonnan kialakított járáshatárokat. Ugyanez érvényes a közös polgármesteri hivatalokra is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.