Pintér 'garantálja a rendet' Gyöngyöspatán

Sajnálom, hogy el kellett jönni Gyöngyöspatára, mert olyan események történtek, amelyek meggyőződésem szerint nem történhettek volna meg. Szégyenletes események: a húsvét ünnepét megzavarták, a családok örömét elvették, még azt az örömöt is, amelyet egy karitatív szervezet felajánlása okozott – mondta Gyöngyöspatán Pintér Sándor belügyminiszter.

Megemlítette: a Vöröskereszt meghívott 266 gyereket és nőt egy háromnapos kirándulásra, Szolnokra és Csillebércre, ezt a gesztust azonban egyesek úgy állították be, mint ha evakuálni, menekíteni kellett volna innen az embereket. - Mi elől? Mi az, ami jelen pillanatban zavarja Gyöngyöspata közrendjét, biztonságát? Rend van. A rendőrség a helyén van, s akik ezt a rendet megpróbálták megbontani, azok jelen pillanatban a rendőrség vendégszeretetét élvezik: nyolc főt garázdaság, megfélemlítő viselkedés miatt előállítottak, kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, s kíváncsian várják a bíróság döntését – mondta a belügyminiszter.

Pintér Sándor bejelentette: szombaton nulla órától életbe lép az a szabálysértési rendelet, amelyet a kormány az elmúlt időszakban alkotott meg: eszerint aki megkérdőjelezi a rendőrség szerepét, az államfő hatalmát, s kvázi a rendőrség helyett cselekszik, az szabálysértést követ el, s százezer forint pénzbírsággal sújtható.

Farkas Sándor Roma Polgárjogi Mozgalom alelnöke azt kérdezte Pintér Sándortól, garantálja-e a romáknak, hogy nem kell félniük, s nem a nemzetközi sajtóhoz fordulniuk, vagy elhagyniuk az országot a zaklatások miatt. - Garantálom a rendet és a közbiztonságot, a későbbiekben pedig igen, dolgozni kell, munkahelyeket fogunk teremteni, először közmunkát, később tartós munkahelyeket – ígérte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.