Pintér volt cégének emberei belügyi vezetői posztokon

A Pintér Sándor vezette Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. volt menedzserei közül többen kulcspozíciókat foglaltak el a belügyminisztériumban, a rendészeti igazgatásban és a rendőrségen.

Az országgyűlési választások előtt néhány héttel, március 25-én közleményben tudatta a Civil Biztonsági Szolgálat (CBSZ) Zrt., hogy Pintér Sándor megválik a cégétől, amely a hazai vagyonvédelmi piac egyik legjelentősebb vállalkozásának számít - írja cikkében a hvg.hu A vevő az alig két hónappal korábban alakított Prostasia Zrt. volt, amelynek tulajdonosa, Kántor Tibor az első Orbán-kormány idején APEH-elnökhelyettes volt.

Amikor Pintért kinevezték, bizalmasai, munkatársai kulcspozíciókba jutottak a belügyminisztérium háza táján. A rendőrség élére a CBSZ volt vezérigazgató-helyettese, Hatala József került.

A belügyminisztériumban felbukkantak a volt kollégák. A Civil egykori vezérigazgatója, Tasnádi László a tárca kabinetfőnöke lett. Tasnádi egyébként 1989-ben a Budapesti Rendőr-főkapitányságon dolgozott, innen vezetett az útja az APEH-be, amelynek bűnügyi igazgatója volt 2002-ig. A kabinetfőnök egyébként a Civil egyik érdekeltségében, a szintén Angol utcai székhelyű Pajzs 07 Biztonságvédelmi Zrt.-ben igazgatósági tag volt. Tasnádi Lászlót október 23-án Pintér Sándor előterjesztése alapján dandártábornokká nevezte ki a köztársasági elnök.

A nagy visszatérők között van Eiselt György, aki a belügyi tárca helyettes államtitkára lett, akárcsak 1998 és 2002 között - olvasható az összeállításban. Eiselt 2007-ben elnyerte a Nemzeti Közlekedési Hatóság stratégiai főigazgatói posztját. Az adócsalás és pénzmosás gyanújába keveredett, gépjárművek eredetiségvizsgálatához szükséges informatikai rendszert kiépítő Eclipse Zrt. nem sokkal ezután megnyert egy közel 7 milliárd forint értékű közbeszerzést, amelyet - mint az összes többi Eclipse-esetnél - nemzetbiztonsági érdekre hivatkozva titkosítottak.

Az ügyben jelenleg is nyomoz a vám- és pénzügyőrség. A gyanú szerint a cég 2007-2009-ben 15 milliárd forintnyi informatikai beszerzés ellenértéke után nem fizetett meg 3 milliárd forint áfát. A sajtóban olyan hírek is megjelentek, hogy Eiselt állítólag az Eclipse egyik autójával járt. A cégnél dolgozott egyébként Pintér egyik lánya, aki az eljárás megindulása előtt eljött onnan.

Szintén az egyik egykori Pintér-vállalkozásban, az Immobil 2000-ben fordult meg Ruszó Gyula, aki a belügyér titkárságvezetője. Ruszó a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági igazgatója volt, egészen addig, amíg 2003-ban hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt nem indítottak eljárást vele szemben. Ruszót és a főkapitányság közbiztonsági igazgatóját többek között azzal gyanúsították, hogy jogosítványokat törvénytelenül adtak vissza, és úgy adtak bérbe rendőrségi épületeket, hogy a rezsit továbbra is a rendőrség fizette. Ruszó Gyulát 2006-ban jogerősen felmentették a vádak alól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.